×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Mikor menjenek el a vírusból meggyógyultak a szaglásambulanciára?

 

A poszt-Covid tünetek közé tartozó szaglásvesztés is sokáig kísértheti a koronavíruson átesett betegeket. Azonban működik már az első szaglásvizsgáló centrum, ahol szaglásvizsgálattal és szaglásterápiával segítik a betegeket.


Működik az első szaglásvizsgáló centrum, a Semmelweis Egyetem szaglás ambulanciája, ahol szaglásvizsgálat és szaglásterápia várja azokat, akik a koronavírus után több hétig fennálló szaglászavarral küzdenek. Erről Tamás László, a Semmelweis Egyetem Fül-orr-gégészeti és Fej-nyaksebészeti Klinikájának igazgatója beszélt az M1 Ma reggel című műsorában.

A nemzetközi és a magyar adatok alapján kiderült, hogy a koronavíruson átesett betegek 30–50 százalékánál az első tünetek közt alakul ki a szaglással kapcsolatos probléma. Közülük 25–40 százalék az, akiknél ebből maradandó probléma lesz.

A szaglás mérésére egy nemzetközi rendszer áll rendelkezésre. „Pontozni tudjuk, hány százalékos a szagláscsökkenés, az illető teljesen elvesztette-e a szaglását, vagy más szagokat érez, ilyenkor a megszokott illat máshogy képeződik le az agyban” – mondta az igazgató.

Változó, hogy kinél meddig tart a szaglászavar, azt javasolják, hogy akinél három-négy hétnél tovább tart, annak érdemes kivizsgáltatnia magát, és megpróbálnia a terápiát.

A probléma kialakulására két elmélet van, a valószínűbb, hogy a szaglóreceptorok környezetét támadja meg a vírus, a támasztósejteket, amelyek megteremtik a megfelelő környezetet a szaglóreceptorok számára. A másik elmélet, hogy az agyban a szaglóközpontot támadja meg a vírus, de ebben az esetben ez a tünet később jelentkezne.

Mivel sok oka lehet a szaglászavarnak, mint az allergia vagy az orrpolipok, ezért első körben szaglástesztet végeznek, és endoszkópos vizsgálattal, valamint MR-rel kizárnak minden más lehetőséget a páciensnél, ami ilyen jellegű zavart okozhat szaglásában. Ezután felmérik, hogy milyen mértékű a károsodás, és ehhez igazítják a terápiát.

A terápia célja az agy trenírozása, ismerős illatokat kell felidézni, amelyeket heteken keresztül napi kétszer meg kell szagolni, így újra lehet tanulni az egész életünkben ismert szagokat.

Tamás László hozzátette: Teljesen heterogén, minden korosztályt megtalál ez a probléma. A betegek jelentős részének visszajön a szaglása, egy jelentős részének csak részben, náluk tudunk sikeresen javítani. És vannak, akik nem éreznek semmit, vagy rossz szagokat éreznek. Utóbbi a regeneráció jele is lehet, hogy vissza fog jönni a szaglás, csak összezavarodtak az idegpályák, idegdúcok. Itt nagy jelentősége van a terápiának, hogy trenírozzuk az agyat. Valószínűleg van, akinek nem tér vissza a szaglása, de nagyon kevés még a tapasztalatunk.

A címlapfotó illusztráció.