×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Jó időben és megfelelő döntések születtek Magyarországon

 

Sokáig Magyarország követte Ausztriát a járványügyi intézkedések kapcsán, most úgy tűnik ez a tendencia megfordult, és inkább Ausztria követi a magyar nyitást. A sok vakcina gyorsította itthon az oltási folyamatot, ez az előny pedig a gazdasági újraindításban is megmutatkozik most.

Halkó Petra, a Századvég Nemzetközi elemzője úgy véli, nehéz megítélni, mikor jött el az a fordulópont, amikor már nem Magyarország követte Ausztriát a járványügyi intézkedések kapcsán, hanem fordítva. Ausztria gócpontországként kezdte, amikor kirobbant a járvány, azonban nagyon jól tudta mérsékelni azt a helyzetet, ami ott kialakult az első időszakban – hangzott el a Kossuth Rádió Jó Reggelt Magyarország! című műsorában.

A vakcinabeszerzések esetében azok az országok, amelyek bizakodóbbak voltak az EU vakcinabeszerzési programjával szemben, később külön megállapodásokat kötöttek annak érdekében, hogy mihamarabb beszerezzék a szükséges vakcinákat, és megkezdjék a lakosság átoltását.

Az unió több országában maradtak a korlátozások

Az EU 27 országából 19-ben még csak a kockázati csoportokba soroltakat oltják, tehát nem jelentkezhet bárki oltásra, valamint több helyen továbbra is szigorú korlátozások vannak érvényben, a köztereken kötelező a maszk, és üzletek nyitvatartását is meghatározták. Ezek nemcsak a társadalom állapotára, hanem a gazdasági helyzetre is hatnak.

Magyarország jóval előrébb van ebben a folyamatban, szabadon lehet időpontot foglalni az oltásra, mely jelentősen felgyorsította az átoltási folyamatot.

„Eddig arra fókuszáltunk, hogy megóvjuk a gazdaságot, hogy mérsékeljük az 

Az előny Magyarország számára azt jelenti, hogy gazdaságilag is meg kezdheti azt az újranyitást, melyre már nagyon sokan vártak.

arra érkező nyomást és terhet, amit a koronavírus-járvány okozott, most pedig arra, hogy egy újra felívelő és dinamikus pályára állítsuk át a magyar gazdaságot” – mondta Halkó Petra.

Az Európai Unió tagállamainál még mindig nagy arányban ideológiai, geopolitikai szemlélet játszik közre a vakcinabeszerzéssel kapcsolatos döntésekben. A szakértő elmondta, Németország sem egységes a vakcinakérdés kapcsán, ugyanis a Bajor miniszterelnök, Markus Söder úgy véli, fel kellene gyorsítani a Szputnyik V vakcina engedélyezését. Bebizonyosodott, hogy a keleti vakcinák is hatásosak, így a németek érdeke is az, hogy minél hamarabb olthassanak az orosz vakcinával.

Magyarország tíz évvel megelőzte az uniót

Az Európai Unió komoly célkitűzéseket állított fel a versenyképesség és a foglalkoztatottság terén. Ezekkel a célokkal Magyarország már tíz évvel megelőzte az uniót, tíz éve a kormány folyamatosan vezetett be olyan intézkedéseket, amelyek ehhez járultak hozzá. A járvány terhet tett az eredményekre, azonban a program erős alapokon áll.

A sok vakcina gyorsította itthon az oltási folyamatot, ez az előny pedig a gazdasági újraindításban is megmutatkozik most.

 A lazítással kapcsolatos döntéseket komoly megalapozottsággal hozták meg Magyarországon, jó időben és megfelelő döntések születtek, és akkor kezdődött a korlátozások  enyhítése, amikor ezt indokolt és biztonságos körülmények között meg lehetett oldani. Kialakult az a helyzet, hogy lassan vissza lehet térni a mindennapokba.

Az Európai Unió egyéb tagállamaiban azonban már kialakult egy karanténfáradtság, illetve egy frusztráció annak kapcsán, hogy mások már előrébb járnak.


A teljes beszélgetés itt hallgatható meg: