×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Maruzsa: Indul a legkisebbek jelenléti oktatása, de egyedi felmentés adható a bejárás alól

 

A koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatót tartott.

 

Itt nézheti vissza az operatív törzs napi tájékoztatóját:

A felső tagozaton még marad a digitális oktatás

Április 19-én az óvodákban és az iskolák 1–4. osztályai visszatérnek a fizikai oktatásra. Május 10-ig még marad a digitális oktatás az 5–8. évfolyamok számára. Javulnak  a járványügyi adatok, illetve elvégezték az iskolai és óvodai dolgozók oltását – jelentette be Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár.
Több mint 155 ezer dolgozó beoltását végezték el a köznevelésben. A bölcsődék nyitva maradtak, és jók a tapasztalatok, járványgócok nem alakultak ki.
Az óvodások jelenleg vegyes csoportokban töltik a napjaikat. A cél, hogy minden óvodás visszakerüljön a saját csoportjába. Nem kötelező a bölcsődés gyerekeket a közösségbe vinni.

Kevesebb volt a fertőzött

A fertőzöttek aránya is kisebb volt az alsó tagozatban, mint a felsőben a zárás előtt. A gimnáziumi fertőzöttek aránya pedig jóval nagyobb volt. Ez is magyarázza az 5. évfolyamtól felfelé a digitális oktatás megtartását, azonkívül, hogy ez a forma egyre hatékonyabb is a nagyobb gyermekeknél.
Fertőtlenítőszereket, digitális hőmérőket továbbra is biztosítják az iskolákban.
Azok a tanárok, akik jelenléti órákat tartanak, nem kell hogy digitális órákat is tartsanak.

Felmentés adható a gyereknek, ha a szülő kéri

Aki a tanév során 250 óránál többet hiányzik és nem osztályozható, az a diák még mindig tehet osztályozó vizsgát.
Aki nem szeretné bevinni gyermekét az iskolába, csak kérnie kell, hogy igazolt hiányzásként tekintsenek gyermeke távollétére.

A járvány számokban kifejezve

A kijárási tilalom megszegése miatt 150 esetben intézkedtek a rendőrök. 63 alkalommal pedig átutazókkal szemben. Ma 47 671 hatósági házi karantén van hatályban – mondta Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Galgóczi Ágnes a Nemzeti Népegészségügyi Központ osztályvezetője a tájékoztatón elmondta, 5307 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 736 982-re nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 256, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 24 521-re emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 440 498, az aktív fertőzöttek száma pedig 271 963. 9848 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 1156-an vannak lélegeztetőgépen.

Figyeljék az értesítést az oltásra várók!

Bármelyik pillanatban csöröghet a telefon, amely oltásra hívja azokat a regisztráltakat, akik még nem kapták meg az oltást. Minden regisztrált megkapja a védőoltást, a regisztrált aktív korúak csaknem fele már be van oltva.
A címlapfotó illusztráció.