×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Szlávik: A koronavírus velünk marad, de le fogjuk győzni

 

Az orvosok szerint a koronavírus-járványt kizárólag oltással lehet legyőzni, ezért bármelyik vakcinát is kínálják fel azt az embereknek el kell fogadniuk. Magyarországon mostanra meghaladta a hárommilliót a beoltottak száma, és ha ilyen ütemben haladunk, a hónap végére meglehet a négymillió beoltott is.

A nyitáshoz nem csak az átoltottsági szintet, hanem a járványnak az alakulását is figyelembe kell venni. Tehát nagyon fontos, hogy a következő napokban hogy alakul az új fertőzöttek, kórházban ápoltak, aktív fertőzöttek és a halottak száma” – mondta Szlávik János, infektológus, a Dél-pesti Centrumkórház főorvosa az M1 Ma reggel című műsorában.

„A hétnapos átlagából lehet következtetni arra, hogy valóban túl vagyunk-e a járvány harmadik hullámának a csúcsán” – tette hozzá.

Szlávik János elmondta, hogy jelenleg ez a hétnapos mozgóátlag csökkenést mutat, „a szennyvizekben a vírusnak a genetikai állománya, a hétnapos átlagok jó irányba mutatnak, tehát reménykedhetünk, hogy talán a nehezén már túl voltunk az elmúlt néhány napban”.

Már hatféle vakcinával oltanak Magyarországon. Kedden megérkezett a Johnson & Johnson vakcinája, a Janssen, aminek érdekessége, hogy ez egy egyadagú oltás.

Az amerikai gyógyszerfelügyeletért felelős hatóság úgy nyilatkozott, hogy talán fel kellene függeszteni az ezzel való oltást, és az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) is vizsgálatot indított, hiszen vérrögképződés gyanúja merült fel. Ugyanakkor az EMA nem vonta vissza a Janssen használati engedélyét.

Az infektológus elmondta, hogy ez hasonló probléma mint az AstraZeneca oltásánál, „de ez az úgynevezett vérrögképződés rendkívül ritka dolog, de mégis csak úgy tűnik, hogy van összefüggés a rendkívül ritka mellékhatás és az ilyen típusú védőoltások között”.

Az Egyesült Államokban hirtelen több esetet észleltek, és ezért óvatosságból felfüggesztették a beadását, de Szlávik János egészen biztos abban, hogy nagyon gyorsan rá fog jönni a tudomány, hogy mi lehet az a kapcsolat a két jelenség között, ami aggodalomra adhat okot.

A gyerekek oltásáról is beszélt Szlávik János, szerinte megoszlanak a vélemények a gyerekek oltásával kapcsolatban, „de tudnunk kell azt, hogy a gyerekek jóval kevésbé fogékonyak a vírusra, nagyon ritkán van náluk súlyos mellékhatás”.

A legújabb kutatás kimutatta, hogy a gyermekek 50 százalékkal kevésbé fertőzőképesek, mint a felnőttek

– tudhattuk meg Szlávik Jánostól.

Azonban az infektológus úgy véli, hogy mindezeket figyelembe véve el kell gondolkodni a gyerekek oltásán. A 16 év felettiek egyértelműen olthatók, a Pfizer vakcinája számukra beadható.

A tömeges védettséghez szükséges lenne a gyermekek beoltására, „vagy legalábbis könnyebben elérhető lenne, de én nem vagyok abban biztos, hogy a gyerekeket tömegesen kellene oltani” – fogalmazott Szlávik János, majd hozzátette, hogy nyilvánvalóan a rizikócsoportba tartozó gyermekeket érdemes lesz beoltani, tehát az elhízott, cukorbeteg, szívbeteg, olyan gyerek, aki valóban nagy veszélynek van kitéve a szövődmények szempontjából, mindenképpen érdemes lesz oltani.

Az újrafertőződés ritka, és ha ritka egy dolog egy járvány idején, persze foglalkozni kell vele, de semmiképpen nem lehet annyira fontos, mint azoknak az embereknek a védelme, akik egyáltalán nem találkoztak a betegséggel” – emelte ki az infektológus.

A fertőzésen átesett emberek is olthatóak, de Szlávik János úgy gondolja, hogy erre bőven elegendő 3-6 hónap. Ráadásul megfigyelték, hogy akik betegek voltak, és kaptak egy védőoltást, akkor hirtelen nagyon magas ellenanyagszint, nagyon magas fokú védettség alakult ki, és az ezt követő második oltás ezen már alig változtatott. Ezért az infektológus úgy véli, hogy a fertőzésen átesetteknek elegendő lehet egyetlen egy oltás is.


Az ellenzék részéről érkezett egy javaslat, hogy töröljék el a regisztrációt, és legyenek tömeges oltópontok.

Szlávik János szakmai szempontból úgy látja, hogy ilyet akkor lehet megcsinálni, hogyha nagyon sok oltóanyag áll rendelkezésünkre.

Itt még nem tartunk, és szinte sehol a világon nem tart itt senki. Majd valamikor az év folyamán biztosan lesz egy olyan pont, amikor ezt elérjük, de még nem tartunk itt

– hangsúlyozta Szlávik János.


Hétfőn kinyitnak az iskolák. A pedagógusok oltása már közel két hete zajlik.

Én az egész koronavírus-járvány kezdete óta azt mondom, hogy nem a gyermekek ennek a járványnak a mozgatórugói. A gyermekek jóval kisebb veszélynek vannak kitéve, ráadásul 50 százalékkal kevésbé fertőznek” – fogalmazott Szlávik János.

Teljesen más kategória a gimnáziumok, az egyetemisták, ahol valóban hasonló mértékben terjed a járvány, mint a felnőttek között.

Ráadásul, hogyha a pedagógusoknak megadjuk a védelmet, akkor őket is védjük attól, hogy megfertőződjenek.

„A Pfizer vakcinájával kimutatható az, hogyha kettő hét eltelik az első oltás beadása után, akkor 80 százalékos védelmet kapnak azok, akik az oltást felvették. A második oltás megkapása után alakul ki az a bizonyos 90-95 százalékos védettség” – mondta az infektológus.

Szlávik János úgy gondolja, hogy a koronavírus velünk fok maradni, de le fogjuk győzni. Tehát nem zárható ki az, hogy bizonyos mutánsokkal lesznek problémái az emberiségnek a következő egy vagy két évben, de ezeket a tudomány mai állása szerint le fogjuk tudni győzni, tehát velünk marad, de nem úgy mint az influenza, hogy évről-évre visszatér.


Címlapfotó: M1