×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Magyarországon is megjelenhet a brit mutáns mutánsa, csak a minél több oltás segíthet

 

Továbbra is jó ütemben halad az oltás Magyarországon. Már csaknem hárommillióan kapták meg a vakcinát. Közben viszont az újabb mutációk egyre nagyobb kihívást jelentenek, a brit mutáns mutánsa például sokkal fertőzőbb.

Romániában megjelent a brit mutáns mutánsa, ami még fertőzőbb, még veszélyesebb, mint az alap vírustörzs. Az eddig vizsgálatok alapján azonban kijelenthető, hogy a használatban lévő vakcinák az új mutáns ellen is hatékonyak – mondta Rusvai Miklós virológus az M1 Ma reggel című műsorában.

Hozzátette, mivel Románia Magyarország egyik szomszédja,

nagy valószínűség szerint hamarosan hazánkban is meg fog jelenni az új vírustörzs.

Az új mutánsok megjelenése pedig magasabb tömeges immunitást igényelnek. Annak érdekében, hogy legyőzzük a vírust arra lesz szükség, hogy a lakosság legalább 80 százaléka védett legyen a vírussal szemben.

Felhívta a figyelmet ugyanakkor arra, hogy minden országban, ahol intenzíven folyt az oltási kampány (Izrael, Egyesült Királyság, Málta) a fertőzöttek száma jelentősen megcsappant az elmúlt időszakban, köszönhetően annak, hogy a lakosság jelentős része már megkapta az oltást.

Rusvai Miklós úgy véli, Magyarországon is ezt az utat kell járni és minél hamarabb,minél több embert be kell oltani, hogy életeket mentsünk.

A hazai koronavírus adatokból, illetve az oltás ütemének gyorsaságából kiindulva

május végére, június elejére túllehetünk a harmadik hullámon, ennek értelmében pedig újabb engedményeket lehet majd bevezetni.

Jó esélyünk van tehát arra, hogy az idei nyarat is szigorú korlátozások nélkül élvezhessük – emelte ki.


Jó hír tehát az, hogy

elkerülhetjük egy negyedik hullám kialakulását,

amennyiben ebben a tempóban halad továbbra is az oltás üteme, és nem jelenik meg egy újabb, az eddigieknél radikálisabb mutáns, ami ellen a jelenlegi vakcinák nem védenek.

A címlapfotó illusztráció.