×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Három beteg meghalt a lélegeztetőgépek leállása miatt Romániában

 

Oxigénellátás nélkül maradt a bukaresti Victor Babes járványkórház udvarán egy konténerben kialakított intenzív terápiás Covid-részleg hétfőn, három súlyos állapotban lévő koronavírusos páciens meghalt.

A két napja beüzemelt mobil kórteremben, ahol nyolc beteget ápoltak, valamennyi lélegeztetőgép leállt, miután az oxigénnyomás a normális működésüket lehetővé tevő felső küszöbérték – 6 bar – fölé emelkedett.

A kórház egészségügyi személyzete ballonos kézi lélegeztetéssel pótolta a páciensek oxigénellátását, de csak öt beteget sikerült életben tartaniuk: egyiküket a járványkórház főépületébe helyezték át, a többieket pedig másik három bukaresti kórházba szállították át.

A hatóságok közlése szerint – egy korábbi üzemzavar miatt – a helyszínen tartózkodott a lélegeztető gépeket szállító cég képviselője is, de nem volt hajlandó bemenni a konténerbe, és az üzemzavar elhárítása nélkül elhagyta a kórház területét, annak ellenére, hogy az egészségügyi személyzet által használt teljes védőöltözetet ajánlottak fel számára.

A rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés címén ismeretlen tettes ellen indított eljárást.

Romániában az utóbbi fél évben két másik tragédia is történt a Covid-kórházakban, szintén a kórtermekben használt lélegeztetőgépekkel összefüggésben. Tavaly novemberben a kelet-romániai Karácsonkő (Piatra Neamt) koronavírusos betegeket ápoló kórházának intenzív osztálya kigyulladt: akkor tízen életüket vesztették. Idén januárban a bukaresti Matei Bals járványkórház koronavírus osztályának egyik kórtermében keletkezett tűz, amelyben négy beteg vesztette életét.

Romániában már lassul a koronavírus-fertőzések üteme, de nem enyhül a kórházakra nehezedő nyomás. Bukarestben már napok óta nincs hely a Covid-kórházak intenzív terápiás részlegein, pénteken pedig botrány lett abból, hogy Covid-kórházzá nyilvánították az egyébként félig üres Foisor ortopédiai kórházat, mert az épület kiürítését – a begipszelt, infúzióra kötött páciensek áthelyezését vagy hazaküldését – a járványügyi korlátozások ellen tüntető hangoskodók a csendőrökkel dulakodva próbálták megakadályozni.

Vasárnap, amikor – újabb rekordot döntve – 1531-re emelkedett az intenzív részlegeken ápolt súlyos betegek száma, Florin Citu miniszterelnök azt mondta, országos szinten már csak hat üres ágy van az intenzív ellátásra szoruló koronavírusos betegek számára.

A címlapfotó illusztráció.