A rangos Nano Letters című folyóirat címoldalára került a Semmelweis Egyetem kutatóinak a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) és a Nemzeti Biztonsági Laboratórium (NBL) kutatóival közösen végzett, koronavírussal kapcsolatos publikációja. Vizsgálatuk bebizonyította, hogy a koronavírus könnyedén összenyomható, de alakja gumilabdaszerűen helyreáll, szerkezetükben pedig a fizikai behatás sem tesz kárt.
A dr. Kellermayer Miklós, az Általános Orvostudományi Kar (ÁOK) dékánja, a Biofizikai és Sugárbiológiai Intézet igazgatója által vezetett munkacsoportnak először sikerült az aktív, fertőzőképes koronavírus szerkezetét megvizsgálni. A vizsgálat folytatásában a brit vírusvariáns tulajdonságait elemzik – számol be a hírről a semmelweis.hu oldala.
A dr. Kellermayer Miklós által vezetett munkacsoport tavaly nyáron kezdte el vizsgálni az új típusú koronavírus szerkezetét és nanomechanikai tulajdonságait atomi erőmikroszkóp segítségével.
A kutatás különlegességét az adta, hogy először sikerült élő, tehát nem fixált vagy fagyasztott vírust megvizsgálni.
Az egyetem ismeretei szerint hasonló vizsgálatot azóta sem végeztek dr. Kellermayer Miklós szerint. Eredményeik szerint
a vírus öngyógyító, és az egyik legrugalmasabb, ember által ismert biológiai organizmus lehet, a felszínét koronaszerűen borító tüskék pedig rendkívül mozgékonyak.
A vizsgálatuk bebizonyította, hogy a koronavírus könnyedén összenyomható, de alakja gumilabdaszerűen helyreáll, szerkezetükben pedig a fizikai behatás sem tesz kárt.
Eredményeiket tavaly a bioRxiv nevű tudományos adatbázis felületén tették közzé, az ilyenkor megszokott bírálati folyamat után pedig egy rangos tudományos lap is elfogadta a publikációt. A Nano Letters vizsgálatot ábrázoló címlapképe azt mutatja be, amint a kb. 80 nanométer szélességű SARS-CoV-2 részecskét egy ennél is kisebb tűvel megszúrnak. Az illusztrációt egy spanyol grafikus cég készítette. A kutatásról egy rövid animáció is készült.
Dr. Kellermayer Miklós elmondta: a koronavírussal kapcsolatos vizsgálatok tovább folytatódnak, jelenleg a brit variánst elemzik, egyelőre fixált mintákon.
A kezdeti eredményeik arra utalnak, hogy ez a mutáns kisebb, mint a vad típus, ami egészen meglepő. Ennek pontos okait egyelőre még nem tudják.
A gömb alakú részecskék kisebb mérete azonban arra utal, hogy a brit változatnak megnövekedett a fajlagos, azaz tömeg – vagy térfogategységre vonatkoztatott felülete. Ez azt jelenti, hogy bár az egyedi vírusok felszíne kisebb, de az összesített felületük nagyobb. Ez összefüggésben állhat azon tulajdonságával, hogy fertőzőképesebb, mint az eredeti kórokozó.
A címlapfotó illusztráció.