×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Nem lehet összefüggésbe hozni a vérrögképződést az AstraZeneca-vakcinával

 

A WHO és az Európai Gyógyszerügynökség állásfoglalása szerint nem lehet oki összefüggés az AstraZeneca-vakcina és vérrögképződés között. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere azt mondta: ne féljünk az AstraZenecától, a magyar szakemberek most is jól ítélték meg a helyzetet.

„A WHO és az Európai Gyógyszerügynökség állásfoglalása szerint nem lehet oki összefüggés az AstraZeneca-vakcina és vérrögképződés között. Ennek ellenére feltehetően a tömeglélektan szélsőséges megnyilvánulása miatt néhány országban átmeneti jelleggel bizonyos korcsoportokra korlátozásokat vezettek be” – mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere Életközelben című videósorozatban adott interjújában, ahol a tárcavezető az aktuális járványügyi helyzet mellett beszélt még a 100 Tagú Cigányzenekar rendkívüli támogatásáról.

A miniszter azt is közölte: nagyon sok a nyitott kérdés. Néhány esetben megfigyelték azt, hogy kialakult cerebrális tehát agyi trombózis. Azonban a nagy nemzetközi szakmai szervezetek a WHO is és az Európai Gyógyszerügynökség bejelentette azt is, hogy oki összefüggést nem lehet kimondani.

Ne féljünk az AstraZenecától! A kiváló magyar szakemberek most is jól ítélték meg a helyzetet

– tette hozzá.

Kásler Miklós kiemelte: Magyarország az oltások tekintetében rendkívül sikeres. Ez az egyetlen egy igazán hatékony lehetőség a koronavírus-járvány megfékezésére.
Nem csoda, hogy a világ felfigyelt, mert hiszen a világ számos részén, nagyon sok országban az átoltottsági számok, az arányok Magyarországhoz viszonyítva, annak töredéke –  fűzte hozzá.
Az orvosminiszter elmondta: a biostatisztikusaink megbecsülték az oltás eredményeképpen megmentett emberi életeket, és

a 65 év fölötti korosztályt tekintve ez a szám megközelítőleg 3500.

És ahogy az ahogy az átoltottság nő, ez a szám is folyamatosan emelkedik. A tárcavezető megjegyezte: az ellenzék oldaláról folyamatosan elhangzik, hogy az első és a második hullám alatt otthonukba bocsátott kórházi betegek tömegesen haltak volna meg.

„Ezt tételesen szeretném cáfolni, ugyanis egyetlen egy beteget sem küldhettek haza egyetlen egy magyar kórházból sem, akinek a kórházi kezelés elmaradása súlyos egészségkárosodást okozott volna, vagy az életét veszélyeztette volna”

– mondta.

Elmondása szerint ha megnézzük a 2020-as évi összhalálozást, és összehasonlítjuk az előző öt év átlagával, akkor azt tapasztaljuk, hogy egészen november végéig, amikor a második hullám tetőzött, minden egyes hónapban az átlaghalálozás alatta maradt a megelőző öt év átlagának.
Kásler Miklós kitért arra is, hogy 2018 óta, mióta miniszter, rendszeresen elhangzik az ellenzék részéről, hogy a magyar egészségügyi ellátórendszer összeomlott.

Nem omlott össze, jelen pillanatig sem omlott össze, és minden valószínűség szerint tartani tudja még ebben a rendkívül nehéz helyzetben is a megfelelő szakmai kondíciókat

– húzta alá a miniszter.

A tárcavezető az interjú végén beszélt a 100 Tagú Cigányzenekar helyzetéről: „harmincmillió forinttal támogattuk őket, ami lehetővé teszi ennek az időszaknak az átvészelését, és megígértük, hogy megfelelő próbahelyiséget keresünk a számukra.”