×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Már százezer pedagógus megkapta az oltást

 

Magyarország az egyik legfeszesebb tempót diktálja Európában – fogalmazott György István államtitkár, az oltási munkacsoport vezetője az operatív törzs szerdai sajtótájékoztatóján. Az AstraZeneca vakcina állítólagos vérrögképző hatásáról szóló hírekre reagálva Müller Cecília elmondta: továbbra is az Európai Gyógyszerügynökség hivatalos állásfoglalására várnak, a hazai szakemberek ez alapján fognak határozni a brit–svéd oltóanyag további alkalmazásáról.

Magyarország átlépte a 2,5 milliót: 2 536 761 fő kapta meg az első védőoltást. Ez azt jelenti, hogy minden negyedik magyar ember már megkapta a koronavírus elleni vakcinát. Több mint egymillió honfitársunk pedig megkapta a második vakcinadózist is – hangsúlyozta György István.

 

 

György István szerint minden egyes beoltottal újabb lépést tesz az ország a járványból való kilábalásra, a fentiek alapján pedig erre jó esély van a nyár elejére.

„Minden egyes beoltottal közelebb kerülünk ahhoz, hogy visszatérjen az ország a normális kerékvágásba, hogy újra találkozhassunk a szeretteinkkel, barátainkkal, hogy újra kinyithassanak az óvodák, az iskolák és az egyetemek” – fogalmazott az államtitkár. A védőoltás életet menthet, és aki regisztrál, most már rövid időn belül sorra kerülhet. Most már minden egyes oltóponton oltják az aktív, dolgozó korosztályt, és a pedagógusok soron kívüli oltását is elkezdték. Eddig több mint százezer pedagógus kapta meg, és kedden újabb több mint százezer óvodai, bölcsődei és iskolai dolgozó kapott oltási behívást – ismertette az államtitkár.

Mivel a múlt héten beoltottak egy részének a második oltása az érettségik időszakára esne, utóbbi zavartalan lefolyása miatt már ezen a hétvégén értesítést kapnak sms-ben a második oltás mielőbbi felvételére – tette hozzá György István. A Pfizer vakcinájával oltanak kórházi vagy magánorvosi oltópontokon. Azok, akik nem tudnak megjelenni a soron kívüli oltáson, később is kapnak lehetőséget erre. György István szerint kiemelkedő hetet zártunk: Magyarországon 526 ezer első oltást, és több mint 778 ezer második védőoltást adtak be az orvosok az oltópontokon.

Eddig 3,9 millióan regisztráltak, de 1,6 millió magyar ember még mindig vár az oltásra.Eennyi vakcina továbbra sem áll rendelkezésre, ezért az oltások ütemét a rendelkezésre álló oltóanyagok határozzák meg. Jelenleg a múlt héten érkezett 250 ezer adag Szputnyik V vakcinával, illetve a mai napon érkező 246 870 adag Pfizer–BioNTech vakcinájával oltanak. Ebből 114 ezret a második körös oltásokra szánnak, 114 ezer adagot pedig a pedagógusok rendkívüli oltására különítettek el – ismertette.

Emellett továbbra is oltanak még a maradék Moderna, AstraZeneca és Sinopharm oltóanyagokkal. Nógrád és Komárom-Esztergom megyében több mint 20 településen oltottak az egészségügyiek a Magyar Honvédség oltóbuszain.

György István ismét felhívta a figyelmet arra, hogy az oltás életet menthet, ezért mindenki regisztráljon, vegye fel a védőoltást.

Továbbra is szabályozott a vásárlás

​Kiss Róbert rendőr alezredes, az ORFK szóvivője elmondta: a belügyminiszter rendelete  szerint, mely szerdán lépett életbe, a kijárási tilalom kezdete Magyarországon este 10 órára módosul. Azok a kereskedelmi egységek és bolttulajdonosok, amelyek és akik vállalják, hogy reggel öt óra és este fél tíz között tartanak nyitva, ismét kinyithatnak.

Az üzletekben 10 négyzetméterenként csak egy vásárló tartózkodhat, és erről a tulajdonos köteles a bolt bejáratánál tájékoztatni a vásárlókat. Köteles a szükséges szabályokat betartani, így például rendszeresen fertőtleníteni és a távolságtartási szabályokat is betartatni.

Az új szabályok nem vonatkoznak a szállodákra és a vendéglátó-ipari egységekre (éttermek, bárok), azokban kizárólag az ételek vagy italok elhozatalának idejére szabad tartózkodni.

A Magyarországon érvényes határellenőrzési és tranzitálási szabályok változatlan formában érvényben maradnak, az ezt szabályozó, módosított kormányrendelet ma jelenik meg a Magyar Közlönyben – hangsúlyozta Kis Róbert.

A rendőr ezredes tájékoztatásából kiderült: a rendőrök az elmúlt napon 466 esetben intézkedtek a maszkviselési szabályok be nem tartása miatt, közterületen pedig 463 esetben, valamint 195 személy kapott helyszíni bírságot. Több mint 120 ember ellen szabálysértési feljelentést tettek. A bent tartózkodási tilalom megszegése miatt is több mint száz intézkedés történt, de nem kellett vendéglátó-ipari egységet bezáratni az elmúlt 24 órában. A január 30-án hatályba lépett szigorított szabályok miatt eddig összesen 29 üzletet kellett bezárniuk a hatóságoknak – mondta.

Jelenleg 47 578-an vannak hatósági házi karanténban, ez a keddi napon 6309-cel bővült.

Minél rövidebb időt töltsünk el az üzletekben!

Müller Cecília országos tiszti főorvos elmondta, hogy az új fertőzöttek száma az előző heti adatokhoz képest viszonylag alacsonyabb.

Ismertette: 1933 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 693 676-ra nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 31, többségében idős, krónikus beteg, az elhunytak száma 22 409-re emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 419 152. Az aktív fertőzöttek száma 252 115-re emelkedett.

Jelenleg 12 202 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 1407-en vannak lélegeztetőgépen. Akik kórházba kerülnek, azok egy vagy több krónikus betegségben szenvednek. Közöttük sok a fiatal beteg. Éppen ezért rendkívül fontos, hogy már több mint 2,5 millió ember megkapta az első védőoltását – hangsúlyozta Müller Cecília.

Megjegyezte, hogy a szerdán hazánkba érkező 246 870 adag Pfizer–BioNTech vakcinát rögtön az orvosokhoz, az oltópontokra viszik.

Az AstraZeneca vakcina állítólagos vérrögképző hatásáról szóló hírekre reagálva Müller Cecília elmondta: továbbra is az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) hivatalos állásfoglalására várnak, a hazai szakemberek ez alapján fognak határozni a brit–svéd oltóanyag további alkalmazásáról.

„Nem győzöm begyűjteni a köszönő leveleket, amelyeket a (beoltott) emberek írnak, küldenek az oltásokat végző orvosoknak” – fogalmazott Müller Cecília. Kiemelte, hogy a köszönet most különösen megilleti az egészségügyi dolgozókat, hiszen ma van az egészség világnapja.

Felhívta a figyelmet, hogy noha a kormányrendelet mától lehetőséget ad a boltok, üzletek meghosszabbított nyitvatartására, az orrot és a szájat eltakaró maszk viselése továbbra is kötelező marad az üzletekben és a közterületeken is.

Minél rövidebb időt töltsünk el az üzletekben, tartsuk be a másfél méteres biztonsági távolságot, és ha lehet, részesítsük előnyben a bankkártyás fizetést – tette hozzá.

Sok folyadék, C-vitamin

Újságírói kérdésre kifejtette, hogy a szervezet védekezését ilyenkor is segíteni tudjuk a C- és D-vitamin pótlásával. Emellett fontos a folyadékmennyiség pótlása, napi legalább két liter vizet vagy levest kell fogyasztani. Lázcsillapítóként az ibuprofén tartalmú gyógyszereket ajánlja háztartási használatra a tiszti főorvos, amely alkalmas a koronavírus okozta lázas tünetek kezelésére is.

A címlapfotó illusztráció.