×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Lesz vakcina, amivel a gyerekeket is be lehet oltani

 

Már zajlanak a kísérletek, így a közeljövőben elérhető lesz olyan vakcina is, amellyel beolthatók a kiskorúak is. Szlávik János elmondta, egyelőre viszont nincs arra vonatkozó információjuk, hogy a gyerekek beoltása szükséges lesz-e ahhoz, hogy a járványt végérvényesen megszüntessék.

A húsvéti hosszú hétvégén is folyamatosan oltották a vakcinára regisztráltakat. Ennek ellenére azonban a napi új esetszámok továbbra is elég magasak. Az elmúlt napon is 1890 új fertőzöttet regisztráltak, és elhunyt 170, többségében idős, krónikus beteg.

A húsvéti ünnepek alatt csökkent az új esetek száma, de ez nem jelentheti azt, hogy hátradőlhetünk.

Várhatóan ez a hét mutathatja meg, merre halad majd a járvány – mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Hozzátette, a Dél-pesti Centrumkórházban, csak úgy, mint az ország szinte összes koronavírusos beteget kezelő kórházában, folyamatosan magas a terhelés az intenzív osztályon és az infektológiai fekvőbeteg osztályon. Sajnos folyamatosan érkeznek a megfertőződtek, sokszor fiatal krónikus betegségben szenvedők is, hiszen a brit mutáns jellemzője, hogy a fiataloknál is sokkal súlyosabb tüneteket okoz.

Éppen ezért itt az ideje, hogy aki még nem regisztrált a vakcinainfo.gov.hu honlapon az oltásra, az mihamarabb megtegye. Ez azért is fontos, mivel a jelenleg is forgalomban lévő

vakcinák a különböző mutánsok ellen is hatékonyak, illetve a vakcinák beadásával a mutációs rátát is csökkenteni lehet,

meg lehet akadályozni az újabb mutációk kialakulását és elterjedését – hangsúlyozta.

Hozzátette, eleinte úgy tűnt, hogy a brit mutáns csak annyiban tér el a tavaly tavasszal kialakult vírustörzstől, hogy gyorsabban terjed emberről emberre, de sajnos később kiderült, hogy súlyosabb tüneteket vált ki a megfertőződötteknél, és sokkal többen hallnak bele a fertőzésbe.

Az azonban egyáltalán nem meglepő, főleg az RNS vírusok esetében, hogy ennyi fajta mutáns alakul ki. A jó hír viszont az, hogy több olyan védőoltás is, ami még kísérleti fázisban van, pont a vírus folyamatosan mutálódó területére fókuszál. Így a közeljövőben olyan vakcinák is lesznek, amelyek mindenféle mutációval szemben hatékonyak. Ennek köszönhetően kijelenthető, hogy a vakcinák fogják megnyerni a csatát a vírussal szemben.

Kitért arra is, hogy bár tavaly tavasszal úgy gondolták, a járvány megszüntetéséhez elegendő lesz a lakosság 50–60 százalékának beoltása,

a brit vírusmutáció megjelenése után azonban már ez nem elégséges, most már csak akkor dőlhetünk hátra, ha a lakosság 70–80 százalék megkapta a védőoltást.

Fontos kiemelni, hogy egyelőre nem tudni, hogy ebbe a 70–80 százalékba a gyerekek beletartoznak-e. Az már biztos, hogy a gyerekek számára is lesz biztonságos vakcina, hiszen már zajlanak is az ehhez szükséges kísérletek. Azt azonban egyelőre nem tudni, hogy a kiskorúak beoltása is szükséges lesz-e a járvány megfékezéséhez.


A teljes beszélgetés itt hallgatható meg.