×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Szlávik: Ahhoz, hogy hátradőljünk, sokkal-sokkal több oltást kell beadni

 

Két és fél millió ember beoltását követően lehet arra számítani, hogy a beoltott tömeg valamennyire megváltoztatja a koronavírus-járvány lefolyását - nyilatkozta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa hétfőn a közmédiának.

Szlávik János ugyanakkor kiemelte: „ahhoz, hogy hátradőljünk, sokkal-sokkal több oltást kell beadni”.

Azt mondta: a járvány kezdetén úgy tartották, hogy a nyájimmunitáshoz a lakosság 60-70 százalékának átoltottsága megfelelő. Az új vírusmutánsok megjelenésével azonban – különösen a brit mutáns terjedésével –, a főorvos szerint ennél is magasabb, akár 70-80 százalékos átoltottságra is szükség lehet ahhoz, hogy a járványt megállítsák.

Szlávik János közölte, azt tapasztalja, egyre többen szeretnék beoltatni magukat, miután egyre többen látják a betegség súlyos következményeit. Kiemelte:

az oltási terv jól halad, egyre több csoportot lehet behívni. Véleménye szerint talán nyárra sok mindent vissza lehet hozni a normális életből.

A főorvos azt mondta: az elmúlt napokban sok az új fertőzött, és még mindig nagyon magas a koronavírus-fertőzés következtében elhunytak száma.


Talán ezen a héten kiderül, hogy a harmadik hullámnak ez a platófázisa-e vagy esetleg tovább emelkednek a számok – tette hozzá, megjegyezve: nagyon nehéz megjósolni, de bíznak benne, hogy ezek az igen magas számok nem emelkednek tovább.

Szlávik János kitért arra is,

hogy a posztcovid szindrómára már korábban is felfigyeltek.

Sok gyógyult betegnél maradnak hosszú távú tünetek, mint például köhögés, hőemelkedés, fejfájás, memóriazavar.

Felhívta a figyelmet arra, hogy eleinte ezeket a betegek 10-15 százalékánál észlelték, az újabb tapasztalatok szerint viszont ez az arány már 30 százalék körüli.

A címlapfotó illusztráció.