×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Professzorok Batthyány Köre: nem igaz, hogy kihátráltunk a kormány mögül!

 

A testület közleményben mondott köszönetet a magyar egészségügynek a helytállásért. Ugyanakkor hozzátették azt is, hogy zajlik az alattomos hangulatkeltés, terjednek az állhírek, és úgy tűnik, mintha egyesek annak örülnének jobban, ha a magyar egészségügy minél kevesebb beteget tudna megmenteni. A közlemény megírásának körülményeiről beszélgettek a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában Sótonyi Péterrel, az Állatorvostudományi Egyetem rektorával, a Professzorok Batthyány Körének elnökével.

Köszönet és aggodalom, csak az intézkedések következetes és fegyelmezett betartásával lehet sikert elérni a járvány elleni küzdelemben, figyelmeztet közleményében a Professzorok Batthyány Köre.

Sótonyi Péter a műsorban felidézte, hogy az elmúlt egy évben folyamatosan támadták a kormány járványügyi intézkedéseit. Jellemző példa, hogy először a bírálók számonkérték, hogy miért nem nyitott a kormány, majd nem sokkal később már azzal támadták a döntéshozókat, hogy túl korán nyitottak.

A helyzet politikai célokra történő felhasználása komoly probléma a professzor szerint.

Az egyik fontos támadási pont az ellenzék részéről még mindig a keleti, azon belül is a kínai vakcinákhoz kapcsolódik. Sótonyi Péter nehézen tudja megérteni ezt a hozzáállást, hiszen a világ egyik felén ezzel a vakcinával oltanak, több tudományos közlemény ezt tartja a jobb vakcinának. Véleménye szerint sajnálatos módon az üzleti érdekek is szerepet játszhatnak a hasonló megnyilvánulásokban.

Az Állatorvostudományi Egyetem rektora szerint hamis állítás, hogy a kínai vakcinák bizonytalan eredetűek lennének, egészen pontosan nyomon követhető a vakcinagyártás, a vakcinák teljes dokumentációját ismerjük, és a felhasználás előtt még a magyar hatóságok is ellenőrzik őket.

Biztosíthatok mindenkit, hogy jelen pillanatban a Magyarországon forgalomba hozott, engedélyezett vakcinák abszolút megfelelnek mindenféle előírásnak és követelménynek, biztonságosan használhatók

– mondta el a Professzorok Batthyány Körének elnöke.

A testület szinte egyhangúan fogadta el a nyilatkozatot, ami jelzi, hogy  Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester korábbi szavai, miszerint „már a Professzorok Batthyány Köre is kihátrált a kormány mögül” nem voltak igazak.

Sótonyi Péter ugyanakkor kiemelte, hogy a közlemény nem a polgármester szavaira volt reakció,

a Professzorok Batthyány Körének nem célja, hogy minden hasonló megnyilvánulásra reagáljon.

Most látták elérkezettnek az időt arra, hogy megköszönjék a magyar egészségügyben dolgozók hősies munkáját. A professzor hangsúlyozza, hogy nem hátráltak ki a kormány mögül, hiszen a kormány hozzájuk hasonlóan a magyar, nemzeti, keresztény, konzervatív értékrendet képviseli.


A teljes beszélgetés itt hallgatható meg.

Címlapfotó: MTI/Czimbal Gyula