×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Az ellenkampány nem ártott a keleti oltóanyagoknak

 

Több mint ötezer háziorvos vesz részt az oltási programban, és tíz alatt van azok száma, akik elvi okokból tagadják meg a vakcinák beadását – mondta Békássy Szabolcs, a háziorvosok országos kollegiális szakmai vezetője, aki szerint az ellenkampány ellenére is egyre inkább elfogadottak a keleti oltóanyagok.

Néhány kivételtől eltekintve a háziorvosok remekül helytállnak az oltási program jelentette óriási kihívásban. Több mint ötezer kolléga vesz részt a feladat végrehajtásában, és húsz alatt van azok száma, akik nem végeznek oltási tevékenységet. Az ő esetükben sem mindig a vakcinaellenesség vagy a vírustagadás áll a háttérben, hanem például infrastrukturális problémák. Azon háziorvosok száma, akik elvi okokból nem oltanak, tíz alá tehető” – mondta Békássy Szabolcs a Magyar Nemzet szombati számában megjelent interjúban, hangsúlyozva, hogy az országos oltási munkacsoport már keresi a megoldást arra, hogy az ezekhez a praxisokhoz tartozó páciensek se maradjanak védőoltás nélkül. Az egyik terv szerint e körzetekben, elsőként Nógrád megyében a Magyar Honvédség oltóbuszai vennének részt a vakcinációban.

Az orosz és a kínai vakcinákkal szembeni politikai kampány hatása egyre kevésbé érződik, a lakosság részéről napról napra nagyobb ezeknek a szérumoknak az elfogadottsága

– állítja a szakember, aki szerint a néhány napig tartó bizonytalanság után az AstraZeneca-vakcinával kapcsolatos felhők is eloszlottak.

Békássy Szabolcs szerint jelenleg elegendő számú oltópont van kijelölve, az önkormányzatok most azzal tudnak segíteni, ha az adminisztratív feladatokban, például az oltakozni vágyók oltópontokra szervezésében nyújtanak támogatást a háziorvosoknak. Megemlítette, hogy kidolgozás alatt áll egy online oltásszervező program, amelynek segítségével az elektronikus egészségügyi szolgáltatási térben (EESZT) egy automatizmus útján tudnak majd a kollégák időpontot foglalni a pácienseknek.

A háziorvos kiemelte:

az alapellátásban dolgozóknak most arra kell törekedniük, hogy a frissen diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek minél többen az otthonukban jussanak hozzá megfelelő terápiákhoz.

Ahhoz azonban, hogy a gyógyszeres terápiák valóban hatékonyak legyenek, az is szükséges, hogy a covid-fertőzést időben felfedezzék. Ezért rendkívül fontos, hogy ha valaki a jellemző tüneteket észleli magán, akkor azonnal konzultáljon telefonon a háziorvosával.

Ha pedig több napja tartó csillapíthatatlan láz, nehézlégzés vagy fulladás jelentkezik, haladéktalanul mentőt kell hívni, mert ebben az esetben feltételezhető, hogy a háttérben már tüdőgyulladás áll – hangsúlyozta Békássy Szabolcs.

A címlapfotó illusztráció.