×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Ingyenes internetet kapnak az általános iskolák tanulói és pedagógusai is

 

Ingyenes internetet kapnak az általános iskolák tanulói és pedagógusai is – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára szombaton az MTI-vel.

A közleményben Schanda Tamás azt írta, a „kormány minden lehetséges eszközzel támogatja a magyar családokat, hogy minél kevesebb terhet okozzon nekik a járványhelyzet”. Hozzátette, ennek érdekében tették elérhetővé tavaly ősszel a középiskolás tanulók és pedagógusok számára az ingyenes internetet, és ezért bővítettek ki most a lehetőséget az alapfokú köznevelési intézmények mintegy 720 ezer diákjára és tanárára is.

Felidézte,

a kormány tavaly novemberben tette ingyenessé a helyhez kötött internet-hozzáférési szolgáltatásokat

a digitális munkarendre átállt középiskolai pedagógusok és tanulók számára a veszélyhelyzet idejére.

A szolgáltatásra jogosultak, azaz az előfizetéssel rendelkező pedagógusok, diákok vagy a szüleik a szolgáltatóknál jelezhették a díjmentes lehetőség iránti igényüket.

A koronavírus-járvány harmadik hullámának megérkezésével, a fertőzés terjedésének lassítása érdekében újabb veszélyhelyzeti intézkedések bevezetése vált szükségessé. A kormány elrendelte a digitális munkarendre történő átállást az alapfokú oktatást folytató intézményekben is.

A családok terheinek enyhítése céljából márciusára ingyenessé tették a helyhez kötött internet hozzáférést az alapfokú köznevelési intézmények tanulói, pedagógusai számára. A középfokú köznevelésben és a szakképzésben részt vevők régebben fennálló kedvezményét pedig újabb 30 nappal hosszabbították meg – közölte az államtitkár.

Schanda Tamás kifejtette:

az alapfokú intézményekre kiterjesztett ingyenes internet mintegy 720 ezer tanuló és további 75 ezer pedagógus számára jelent könnyebbséget, mintegy fél milliárd forintot hagy családjaiknál.

A kedvezményre jogosult előfizetők egyéni szolgáltatójuknál kezdeményezhetik a szolgáltatási díj jóváírását.

A címlapfotó illusztráció.