×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Országszerte jól haladnak az oltással

 

Országszerte jól haladnak az oltások beadásával – ez derült ki az M1 vasárnap délelőtti helyszíni tudósításaiból.


Janecskó Mária, a Szent János kórház oltóközpontjának vezetője elmondta: Pfizer-, illetve Szputnyik vakcinával oltják a háziorvosok által küldött, többnyire idős betegeket, naponta mintegy két-háromszázat.

Az oltási hajlandóság az egészségügyi dolgozók és a lakosság körében is magas, a mellékhatások nagyon enyhék, a Szent János kórház oltóközpontjában komolyabbat még nem tapasztaltak - mondta a szakember.

Suba László vámospércsi háziorvos az oltás menetéről szólva elmondta: adategyeztetés után elvégzik a szükséges vizsgálatokat - vérnyomást, testhőmérsékletet, pulzust mérnek, és ha minden rendben, beadják az oltást.

Félórás várakozást követően újabb vizsgálat következik, és ha minden rendben, az oltakozó megkapja az oltási igazolványt és mehet haza – tette hozzá Suba László.

A háziorvos elmondta, hogy akiket telefonon megkeresnek, többnyire örülnek az oltásnak, meg se kérdezik, milyet kapnak, és ha a helyszínen derül ki, hogy kínai, azt is örömmel fogadják.