×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Így telt el az első év Magyarországon a koronavírus megjelenése óta

 

Egy éve jelent meg Magyarországon a koronavírus. Két iráni diáknál mutatták ki először, majd napról napra több fertőzöttet regisztráltak. Az elmúlt egy évben csaknem 450 ezren kapták el a fertőzést az országban, és a járvány több mint 15 ezer halálos áldozatot követelt. A gyógyultak száma közelíti a 330 ezret – hangzott el az M1 Híradójában.

Az operatív törzset azért kellett összehívni, mert megvan az első fertőzött, sőt mindjárt kettő” – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök 2020. március 4-én. A fertőzést két iráni származású, Magyarországon tanuló egyetemistánál mutatták ki.

Nem sokkal később, március 15-én életét vesztette a vírus első magyar áldozata. A 75 éves férfit koronavírus-fertőzés gyanújával és tüdőgyulladással szállítottak a Dél-pesti Centrumkórházba.

Közben folyamatosan érkeztek a kormány által megrendelt egészségügyi felszerelések az országba,

március végén egyetlen nap alatt több mint százharmincezer védőruha, hárommillió orvosi maszk és mintegy hetventonnányi orvosi eszköz érkezett a Liszt Ferenc repülőtérre.

Az országos tiszti főorvos, Müller Cecília ekkor már azt mondta:

megállás nélkül nő a fertőzések száma Magyarországon, és bármelyik településen jelen lehet a vírus.

Itthon ekkor indult el a járvány első hulláma, és megszülettek az első korlátozó intézkedések is. Március közepétől bezárták az iskolákat és bevezették a digitális oktatást. Lezárták a határokat, korlátozták a vendéglátó egységek nyitvatartását, kialakították az idősek vásárlási sávját, és kijárási korlátozást vezettek be.

Az egészségügyi dolgozók megfeszített munkáját tapssal köszönték meg a magyarok,

erkélyekről és ablakokból biztatták országszerte az orvosokat és az ápolókat.

Az intézkedéseknek köszönhetően májusban már kezdett csökkenni az aktív esetek száma. Így a következő hónapokra fellélegezhetett az ország. Nyárra felpörgött a belföldi turizmus, megteltek a szállodák, és egyre többen voltak a strandokon is.


Augusztustól azonban ismét gyors emelkedésnek indult az aktív fertőzöttek száma, a szakemberek ekkor már a második hullámról beszéltek.

Ezt követően a járványhelyzet egész Európában és Magyarországon is annyira súlyossá vált,

hogy ismét szigorú korlátozásokat kellett bevezetni. November 11-től éjszakai kijárási tilalom lépett életbe, az üzletek este hét óráig lehetnek nyitva, az éttermek nem fogadhatnak vendégeket, bezártak a múzeumok, uszodák, könyvtárak, mozik és a karácsonyi vásárokat sem lehetett megtartani.

Még mielőtt a járvány második hulláma teljesen véget ért volna, 2021 februárjában ismét jelentősen nőni kezdett a napi fertőzöttek száma. Szakemberek szerint a harmadik hullám a behurcolt mutációknak köszönhetően alakulhatott ki, és ezek jóval fertőzőbbek a vírus eredeti változatánál.

A címlapfotó illusztráció.