×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Beoltották Orbán Viktort

 

Beoltották a kínai Sinopharm koronavírus elleni vakcinájával Orbán Viktor miniszterelnököt. Az erről készült fényképeket a kormányfő Facebook-oldalára tették fel vasárnap délelőtt.

Orbán Viktor a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ oltópontján kapta meg az oltást. Müller Cecília országos tiszti főorvos szombaton arról beszélt, hogy az oltást külön javasolta Orbán Viktor miniszterelnöknek is. Fontosnak nevezte, hogy a kormányfő példát mutasson a lakosságnak, így minél többen éljenek az oltás felvételének lehetőségével, érkezzenek azok bárhonnan is. Emellett a kormány és az operatív törzs tagjainak beoltását is fontosnak tartja. Az oltások ugyanis reményt adnak arra, hogy kevés áldozattal záruljon a harmadik hullám, és véget érjen a pandémia – jelentette ki.

A miniszterelnök korábban arról beszélt, hogy a kínai vakcinában bízik a legjobban, ezért amikor rákerül a sor és lehetősege lesz választani, akkor azt választaná.

Pénteken Áder János köztársasági elnöki is megkapta a Sinopharm vakcinát. Az államfő az oltás után arra kérte minden honfitársát, hogy aki még nem tette meg, regisztráljon a védőoltásra minél hamarabb. Aki pedig lehetőséget kap, hogy bármilyen, a magyar hatóságok, a magyar szakemberek által jóváhagyott vakcinával megkapja az első, majd a második oltását, azt tegye meg.

COVID 2/110. Oltva vagyok // Vaccinated ✅

COVID 2/110. Oltva vagyok // Vaccinated ✅

Közzétette: Orbán Viktor – 2021. február 28., vasárnap

A koronavírus elleni vakcináért itt lehet regisztrálni.

COVID 2/110. Oltva vagyok // Vaccinated ✅

Közzétette: Orbán Viktor – 2021. február 28., vasárnap