×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

A vírustagadók is oltáspártivá váltak az intenzív osztályon – VIDEÓ

 

Több mint öt ezer betegek ápolnak már kórházban, pedig még csak most robbant be a járvány harmadik hulláma. Az orvosok szerint az elmúlt egy évvel a hátunk mögött is megdöbbentő látni, hogy milyen súlyos állapotot okoz a koronavírus a betegeknél

Úgy tűnik, hogy két csúcsa van a betegségnek, – legalábbis az intenzív osztályra kerülés szempontjából – van aki már a megbetegedés első napjában, harmadik, negyedik napján olyan súlyos állapotba kerül, hogy föl kell vennünk az intenzív osztályra, és egy másik csúcs figyelhető meg a hetedik nap környékén, ahol az addig elfogadható állapotban levő betegek helyzete hirtelen elkezd romlani” – mondta Péter Ádám, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjának intenzív terápiás szakorvosa az M1 exkluzív interjújában, aminek keretében az M1 stábja bemehetett a Honvédkórház intenzív osztályára.

Péter Ádám elmondta, hogy a vírus minden szervet érint, legtöbben azt tudják vagy azt gondolják, hogy a légzőszervrendszerünkre hat, de sajnos minden másik szervünket meg tudja betegíteni – fogalmazott az orvos.

A lélegeztetőgépek kezdeti hiányával kapcsolatban a szakorvos így vélekedett: „Erre nem csak mi, hanem az egész világ nem volt felkészülve”. Majd hozzátette: „azt gondolom az, hogy megfelelő mennyiségű eszköz áll a rendelkezésünkre az nagy eredmény”.

A tüdőnek a feladata, hogy az oxigént bejuttassa a vérkeringésbe, ez a vírus ezt a funkcióját teszi tönkre, egyszerűen a tüdőn keresztül nem tud bejutni az oxigént – magyarázta a szakorvos.

Péter Ádám elmondta, hogy emiatt kényszerülnek lélegeztetésre, hogy még nagyobb energiával, még több oxigént juttassanak a beteg szervezetébe.

Én nem tudom elégszer hangsúlyozni, bárki kérdez meg engem, hogy az oltás a megoldás” – emelete ki Péter Ádám.

Aki nem kapja meg az oltást, az jó eséllyel elkapja ezt a vírust, és aki elkapja, annál nincs orvos, nincs ember aki megmondja, hogy milyen súlyosságú állapotba fog kerülni – tette hozzá.

Péter doktor orvosként azt tartja a legmegdöbbentőbb az intenzív osztályon, hogy milyen súlyos állapotot okoz ez a vírus.

Az intenzív osztályon hozzá kell szokni ahhoz, hogy vannak betegek akiket nem tudunk megmenteni, de az a nagy arány amivel ebben a betegségben szembesülünk, a nagy arányú halálozás, számunkra is megdöbbentő” – vallotta be.

Nagyon sokan hezitálnak a vakcinák között, hezitálnak azon, hogy egyáltalán szükség van-e erre.

Az orvoslásnak egyik aranyszabálya, hogy a betegséget meg kell előzni” – hangsúlyozta, majd hozzátette: „a megelőzésre egyetlen opciónk van, a vakcina”.

Vakcinából most jelenleg több fajta áll rendelkezésre, sajnos elég sok elbizonyít információ látott már napvilágot a vakcinákkal kapcsolatban, de

azt egyértelműen, szakmai bizonyossággal ki lehet jelenteni, hogy mindegyik vakcina amit Magyarországon használatba vettek biztonságos és hatásos

– emelte ki.

Péter Ádám találkozott olyan addig oltásellenes betegekkel, akik amikor kikerültek az intenzív osztályról azt mondták, ha bármi történik is, és lejár a kötelező várakozási idő, akkor legyen az bármelyik fajta oltóanyag, felveszik a vakcinát. De olyannal is találkoztak, aki ott az intenzív osztályon mondta azt, hogy bárcsak megkaphatta volna időben a vakcinát! Gyógyított

olyan vírusszkeptikus betegeket is, akiknek a kórházban rá kellett jönniük, hogy a vírus jelenléte a valóság része, és el kell fogadni, hogy velünk van és velünk is lesz. Egyetlen megoldás ellene, ha beoltatjuk magunkat

– fogalmazott.

Sokan hezitálnak, hogy melyik vakcinát válasszák, Péter Ádám azt javasolja, hogy mindenki bízzon az orvosokban, bízzanak az orvostudományban, és ne érzelmi alapon döntsenek, az alapján, hogy a vakcina nyugatról, keletről vagy bárhonnan máshonnan érkezik.

Aki regisztrál, és aki felszólítást kap az oltásra, azt az oltást fogja megkapni, ami számára a legmegfelelőbb – hangsúlyozta a Honvédkórház orvosa.

Regisztrálni az oltásra továbbra is lehet, ha eddig nem tette meg akkor még regisztrálhat a vakcinainfo.gov.hu honlapon.


Címlapfotó: M1