×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Még jövőre is maszkot hordhatnak az emberek az Egyesült Államokban

 

Elképzelhető, hogy az amerikaiaknak még 2022-ben is maszkot kell viselniük, még akkor is, ha a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásokat enyhíti majd az Egyesült Államok – mondta vasárnap Anthony Fauci, Joe Biden amerikai elnök egészségügyi főtanácsadója a CNN hírtelevíziónak.

Ugyan az igazolt fertőzöttek napi száma folyamatosan csökken az Egyesült Államokban, továbbra is amerikaiak ezrei halnak meg naponta a koronavírus miatt. Az ország lakosságának alig több mint 5 százalékát oltották be eddig a vakcina mindkét adagjával. Joe Biden egyik kiemelt célja, hogy felgyorsítsa az oltások beadásának ütemét, a szövetségi államok vezetői pedig egyre több adag vakcinát igényelnek, hogy megpróbálják megakadályozni a járvány terjedését, amely eddig mintegy félmillió emberéletet követelt az Egyesült Államokban.

Ez a félmilliós szám egy szörnyű történelmi mérföldkő” – mondta az amerikai kormány koronavírus elleni munkacsoportjának virológusa.

Arra a kérdésre, hogy az amerikaiak várhatóan továbbra is maszkot viselnek-e majd a következő évben, Fauci azt válaszolta: „lehetségesnek tartom, hogy ez a helyzet”. Hozzátette, hogy ez függ például az újabb variánsok elterjedésétől is.

Az NBC amerikai televíziónak adott interjújában a szakember arról is beszélt, hogy túl korai lenne pontosan meghatározni, az Egyesült Államok mikor érheti el a teljes immunitást. A Fox News televízió egyik vasárnapi műsorában pedig azt mondta: az hogy Egyesült Államokban élőknek szükségük lesz-e később emlékeztető oltásra, attól függ, hogyan alakul az úgynevezett dél-afrikai mutáció elterjedése.

Míg a jelenleg rendelkezésre álló vakcinák úgy tűnik, védettséget adnak az egész országban elterjedő brit variánssal szemben, addig kevésbé védenek a dél-afrikai változat ellen, amely egyelőre nem domináns” – mondta a virológus. Anthony Fauci hozzátette: „ha ez a változat dominánsabbá válik, akkor lehet, hogy be kell szereznünk a vakcina egy olyan változatát, amely kifejezetten a dél-afrikai mutáció ellen nyújt védettséget.

A címlapfotó illusztráció.