×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

MÉG TÖBB HÍR

blogok
Mozgástér - Lánczi Tamás blogja
Kanyarban előzni
Már megint mi jártunk jól! Persze nem véletlenül, ehhez kell a magyar kormány járványkezelésének három jó döntése is.
Kiszelly Zoltán
Bende Balázs
Összeesküvésgyakorlat
Donald Trumpnak igaza volt. Valóban létrejött egy összeesküvés ellene az Egyesült Államokban. Erről a neves Time magazin írt nemrég. Ez a lap nehezen lenne vádolható Trump-pártisággal, vagy republikánus nézetek terjesztésével. Mégis ez a magazin írta meg a történetét az Amerikai Egyesült Államok talán legundorítóbb és egyik legnagyobb szabású összeesküvésének, amelynek célja a lap szerint az volt, hogy megmentsék a 2020-as elnökválasztást.
blog
Mozgástér - Lánczi Tamás blogja
Csevej a csúcson
A Világgazdasági Fórum davosi távkonferenciáján Macron ezt találta fellőni a digitális örökfelhőbe: „… a modern kapitalizmus ugyan nagy eredményeket ért el a szegénység felszámolásában, de nagyon felerősíti a társadalmi különbségeket (…), a részvényeseket és a fogyasztókat emeli fel, miközben megfeledkezik a munkásokról és károsítja a környezetet (…), mindezzel mély erkölcsi és gazdasági válságot idéz elő.” Magyarán a neoliberalizmus (a modern kapitalizmus) programja passzé. Megbukott.
Galló Béla
Architextúra - Szende András blogja
Zöldben lakni? A kertvárosok fenntarthatóságáról.
Ki nem szeretne kertes házban lakni? Kellemes csend, kert, nyugalom. Azonban mi történik, ha százezrek, sőt milliók költöznek a kertvárosba? Létrejön a "városszétfolyás" jelensége, mikor az adott település, mint egy folyadék, határtalanul szétterjed, felemésztve a környező tájat, vidéket. Ez természetesen számos városüzemeltetési, közlekedési és környezeti problémával is együtt jár.
Szende András
Huszárvágás - Máthé Áron blogja
Az ostrom
„Kétségbeesett „Patruj, patruj!” kiáltásokat hallottunk, összeszorított ököllel és részvéttel gondoltunk szenvedő embertársainkra, évszázadok óta annyit vergődő, földretiport, szerencsétlen magyarságra.” (Dr.Szaplonczay József naplója)
Máthé Áron
Alaptörvény blog
Miért nem kell vagyonnyilatkozatot tennie sem Věra Jourovának sem a többi uniós biztosnak?
Az NGO-k is kicsúsztak a pénzügyi felügyelet alól. Az EU-s közpénzek átláthatatlan transzparenciája Brüsszelben?
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Élő Bolygó Blog
Kék Bolygó - Áder János podcastja
Környezetről, vízről klímáról. Áder János és vendége beszélget a fenntartható fejlődés, klímaváltozás, vízválság aktuális kérdéseiről.
Családban marad!
Ne adjuk fel, hiába kúszik vissza a műanyag a mindennapokba!
Ne adjuk fel, hiába kúszik vissza a műanyag a mindennapokba!
Király Nóra