×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Pekingből jelentjük: már 23 millió embert oltottak be a Sinopharm vakcinájával

 

A magyar kormány által rendelt kínai vakcina is hatásos a vírus különböző mutációi ellen, ezt a gyógyszergyártó vezetője jelentette be. A szer minden vizsgálaton jól szerepelt, biztonságos és a családok minden tagjánál alkalmazható – hangzott el az M1 Ma Reggel adásában.

A közmédia pekingi tudósítója szerint nemcsak a gyógyszergyártó cég vezetője, hanem a kínai járványügyi központ egyik szakértője is megerősítette, hogy a koronavírus újabban felfedezett mutációival szemben is védelmet nyújt a Sinopharm vakcinája és a többi kínai fejlesztésű oltás is.

„A Sinopharm az év végén jelentett be, hogy az általa kifejlesztett vakcina 79 százalékos hatékonysággal nyújt védelmet a koronavírus ellen. Ezt követően kapta meg a kínai gyógyszerészeti hatóságtól azt a feltételes piaci engedélyt, amely alapján Kínában a 18 és 59 év közötti korosztály körében alkalmazzák” – jelentette Pekingből Nagy Mariann.

A tervek szerint február elejéig 50 millió embert akarnak beoltani az ázsiai országban.

Jelenleg azokat próbálják meg beoltani, akik munkájuk révén nagyobb veszélynek vannak kitéve annak, hogy megfertőződnek, például a közlekedési dolgozók, vagy a kikötői munkások. Kínában például már a taxirendelő applikációk adatai közt is szerepel, hogy a sofőr be van-e már oltva.

A járványügyi hatóságok szerint Kínában már több, mint 23 millió embert oltottak már be.

Világviszonylatban itt az egyik legmagasabb az oltási kedv, a kínaiak 83 százaléka szeretné megkapni a vakcinát.

„Nagyon sok olyan kínait oltottak be a Sinopharm vakcinájával, akik járvány sújtotta területre mentek külföldre dolgozni és az ő számukra is hatékony védelmet nyújtott az oltás” – zárta tudósítását Nagy Mariann.

Eközben az unióba érkező nyugati gyógyszergyártók vakcinái késnek, vagy akadoznak. A héten ebben a témában kérdeztük olvasóinkat, ITT SZAVAZHAT a témában.

A címlapfotó illusztráció.