×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Müller Cecília: Mindegyik vakcina működik, hatásos és biztonságos

 

Tárgyal a kormány a kínai Sinopharm gyártó vakcinájának beszerzéséről, amely elölt vírussal működik. A kínai vakcina bevált, már a világháború előtti járványhelyzetekben is bizonyított, megfelelően hatékony és biztonságos – hangsúlyozta Müller Cecília. A múlt heti összesített adatok szerint eddig 1,775 millió ember jelentkezett az oltásra – mondta az országos tiszti főorvos az operatív törzs hétfői sajtótájékoztatóján.

A múlt hétvégén összesen 569-szer intézkedtek a rendőrök a helytelen maszkviselés, illetve a maszk hiánya miatt – számolt be Kiss Róbert rendőr alezredes, az ügyeleti törzs szóvivője. A rendőrök 502 személlyel szemben azért intézkedtek, mert közterületen nem viselték a maszkot.

A hétvégén két vendéglátóhely bezárása ügyében döntöttek, és 1471 személlyel szemben intézkedtek a kijárási tilalom megszegése miatt.

Eddig 5494 hatósági házi karantént rendeltek el, és 26 084 esetben ellenőrizték a hatósági házi karanténban tartózkodókat – tette hozzá Kiss Róbert.

Müller Cecília országos tiszti főorvos elmondta: a járványadatok kedvezően alakulnak az elmúlt időszakban.

Hétfőig újabb 844 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 360 418-ra nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 56, többségében idős, krónikus beteg, az elhunytak száma 12 024-re emelkedett. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 243 092, az aktív fertőzöttek száma 105 302-ra csökkent. 3814 koronavírus-fertőzött beteget ápolnak kórházban, közülük 247-en vannak lélegeztetőgépen – számolt be az országos tiszti főorvos.

Ezek az adatok

európai viszonylatban is pozitívak, hiszen több európai országban már a harmadik járványhullám kezdete fenyeget.

Egyes országokban már egy mutálódott vírus szedi az áldozatait. Hozzátette, már nemcsak Nagy-Britanniából indult mutáns vírus kering hazánkban, hanem a dél-afrikai eredetű vírustörzs is.

Az aktív koronavírus-fertőzöttek számának alakulása Magyarországon 2021. január (Hirado.hu grafika)

Zajlik a védőoltások beadása

A kijelölt oltópontokon, illetve a szociális intézményekben eddig több mint 186 ezer jogosult kapta meg az első adag védőoltást. Hozzátette: a védettség majd a második adag vakcina beadatása utáni 10. nap környékén alakul ki.

Hangsúlyozta: nincs a világon olyan vakcina, amely százszázalékos védettséget nyújtana.

Müller Cecília beszámolt arról, hogy hétfőn 11 155 ember beoltására elegendő Pfizer–BioNTech vakcina érkezik hazánkba, majd kedden újabb adag jön, amely 25 155 ezer ember beoltására lesz elegendő.

Vasárnap pedig az amerikai Modernától kilencezer ember beoltására elegendő vakcinaszállítmányra számíthatunk.

Mint mondta, azért is nagyon fontos, hogy minden területet és forrást kiaknázzanak vakcina tekintetében, mert

a két nyugati gyártó folyamatosan változtatja a szállított vakcina mennyiségét és időpontját.

Szerencsére a múlt héten Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egymillió ember beoltására elegendő vakcinára adott le rendelést Oroszországból. A Szputyik V vakcinaszállítmányokat minden esetben a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) fogja bevizsgálni – hangsúlyozta Müller Cecília.

Újságírói kérdésre válaszolva kifejtette, hogy azok, akik már a második adag vakcinájukat is megkapták, komolyabb melléhatásokat is észlelhetnek. Említette a bőrpírt, de egy-két napig lázas állapot is előfordulhat, illetve levertség, izomfájdalom.

Ez azonban egy természetes reakciója a vakcinának

– tette hozzá. A szakértők ezért azt tanácsolják, hogy lázas tünetek jelentkezése esetén egyszerű paracetamollal csillapítsák azt.

A múlt heti összesített adatok szerint eddig 1,775 millió ember jelentkezett az oltásra – válaszolta Müller Cecília egy másik újságírói kérdésre.

Kiss Róbert a sajtótájékoztató végén kifejtette, hogy a szabadban, például az erdőkben tett

kirándulások során nem kötelező a szájmaszk viselése, de olyankor is kerülni kell a csoportosulást.

Az operatív törzs tájékoztatója (2021.01.25.)ÉLŐ: Tájékoztat az operatív törzs.

Közzétette: hirado.hu – 2021. január 25., hétfő

A címlapfotó illusztráció.