×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Két nap alatt egymillió magyart is be tudnának oltani, ha lenne elég vakcina

 

Egymillió ember két nap alatti beoltására is fel van készülve Magyarország, már csak a kellő vakcinamennyiségre van szükség, hogy beérkezzen az országba – mondta György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára a koronavírus elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online tájékoztatóján.

Folyamatosan követik az oltás menetét, és felkészültek a tömeges oltásra, ha már megérkezett a kellő számú vakcina. Mára minden Magyarországra beérkezett vakcinát felhasználtak, 129 ezer vakcinát oltottak el – fogalmazott György István.

Hozzátette: szerdán érkezik egy szállítmány, amelyet majd egy újabb követ, de csak a következő héten. Ebből is látszik, hogy

az uniós vakcinabeszerzés lassú. Ezért is kell minél több vakcinát beszerezni más, nem uniós forrásokból.

Az oltási sorrendet már hónapokkal ezelőtt nyilvánosságra hozták, első körben az egészségügyi dolgozóknak biztosítottak lehetőséget az oltakozásra, majd ezt követően kezdték meg az idősotthonok lakóit, illetve dolgozóit.

További 80 ezer ember oltását kell megszervezni, ők mind az idősotthonok lakói – emelte ki György István.

A sajtótájékoztató előtt Gy. Német Erzsébet megvádolta a kormányt, hogy nem tudta megszervezni az oltást az idősotthonkban. Ezzel kapcsolatban

György István azt tanácsolja a baloldali képviselőknek, hogy ne álmentősöktől érdeklődjenek, hanem a beoltottaktól és az intézményvezetőktől. Felhívta a figyelmet, hogy az ellenzék hatalomszerzésre akarja felhasználni az oltásellenségre való buzdítást.

Kiemelte, hogy már megkezdődött a rend- és honvédelemben dolgozók között is az igényfelmérés.

Egymillió ember két nap alatti beoltására is fel van készülve Magyarország, már csak a kellő vakcinamennyiségre van szükség, hogy beérkezzen az országba. 102 kórházban terveznek oltópontot kialakítani, illetve 400 háziorvosi rendelőt is bevonnak majd, ha annyi vakcina lesz.

Amennyiben ennél több oltóanyag eloltására is lehetőség lesz, akkor a választási pontokat is bevonják

– közölte az államtitkár.

Dunavarsányban tesztelték, hogy a háziorvosok beoltása hogyan lehetséges. Ez a pilotprogram hatékonyan zajlott. Ebből is látszik, hogy a rendelőintézetek is alkalmasak oltópontként működni – tette hozzá.

Azt is elmondta, minden oltási kategóriába tartozók időben kapnak értesítést, mikor kerül rájuk a sor.

Sokan vannak, akik nyugtalanságot keltenek a lakosság körében, ez nem megengedett, főleg nem egy pandémia idején, amikor egy centralizált, összehangolt irányításra van szükség. Éppen ezért

arra kérem a lakosságot, hogy ne hallgassanak az álhírekre, és csak a megfelelő forrásokból tájékozódjanak a koronavírussal, az intézkedésekkel és a vakcinákkal kapcsolatban

– mondta Müller Cecília országos tiszti főorvos.

573 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 353 276 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 111, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 11 520-ra emelkedett. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 231 915 fő, az aktív fertőzöttek száma 109 841-re csökkent. 4445 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 309-en vannak lélegeztetőgépen.

Többféle technológiával készült vakcina van a világban. Mindegyik vakcina megfelelően működik. Különbség a hatékonyság tekintetében van közöttük. Azonban

a gyógyszerészeti hatóságok csak abban az esetben hagyják jóvá a vakcinák használatát, ha azok ténylegesen hatékonyak, és nem járnak súlyos kockázatokkal.

Vannak vektorvakcinák, mint például az AstraZeneca, amelynek engedélyeztetése hamarosan megtörténik. A vakcinával beviszik az információt, ami ellen a szervezet antigént termel.

Van olyan vakcina is, amely teljes egészében az elölt vírust tartalmazza, a szervezet idegenként észleli, és azonnal elkezd védekezni ellene. Fontos ebben az esetben, hogy az elölt vírus nem tud betegséget okozni. Ilyen mechanizmussal működik a kínai, valamint a magyar fejlesztésű vakcina is, amelyet a Debreceni Egyetemen fejlesztenek – emelte ki Müller Cecília.

Kiss Róbert rendőr alezredes az elmúlt nap rendőri intézkedéseiről tájékoztatott:

  • 150 személlyel szemben intézkedtek a rendőrök, mivel nem vagy nem megfelelően viselték a maszkot;
  • 121 személlyel szemben  azért intézkedetek, mert a közterületen és nyilvános helyeken nem viselték a maszkot;
  • 10  személlyel pedig azért mert a tömegközlekedési eszközön vagy annak megállójában nem vagy nem megfelelően viselték a maszkot.
  • egy üzlet ideiglenes bezárásáról döntöttek, mivel sem a tulajdonos, sem az alkalmazott nem viselt maszkot, nem tartották be a védelmi intézkedéseket;
  • 254 személlyel szemben intézkedtek a kijárási tilalom megszegése miatt;
  • 3056 hatósági házi karantént rendeltek el, és 9761 esetben ellenőrizték a hatósági házi karanténban tartózkodókat.

A címlapfotó illusztráció.