×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Müller Cecília: Három magyar betegnél azonosították az angol vírustörzset

 

György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkárának beszámolójával kezdődött az operatív törzs szerdai sajtótájékoztatója. Müller Cecília országos tiszti főorvos bejelentette, hogy kedd estig 86 929-en részesültek védőoltásban, ezzel az orvosok felhasználták az összes rendelkezésre álló vakcinát.

Az operatív törzs szerdai sajtótájékoztatója György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára beszámolójával kezdődött.

Az oltási tervnek megfelelően még zajlik az egészségügyi dolgozók oltása, de már elkezdték az idősotthonokban is a beoltást. A cél az, hogy minden, az országba érkezett vakcinát felhasználjanak – mondta György István.

A múlt héten négy nagy idősotthonban végeztek vakcinációt, majd a hétvégén a százötven főnél nagyobb idősotthonokban oltottak. Ezen a héten az országba érkezett első Moderna vakcinával folytatják az idősotthonokban az oltást.

Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy miután a vakcina egyelőre csak korlátozott számban van jelen, fontos a fertőzésveszély megelőzése. Ennek érdekében folytatják a tömeges tesztelést – tette hozzá. Eddig több mint félmillió tesztelést végeztek el országszerte. A hétvégi ingyenes tesztelésre a gyerekvédelemben dolgozók jelentkezhetnek, közel 47 ezer területi dolgozó számára biztosítják a Covid-tesztelést.

A következő tömeges tesztelésre február 13-ig lehet időpontot foglalni a www.vakcinainfo.gov.hu weboldalon, mondta György István.

„Meg kell tanulnunk nemet mondani az interneten árult, hamis vakcinákra”

– hangsúlyozta Csákó Ibolya, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) sajtószóvivője.
Felhívta a figyelmet, hogy a vakcina megjelenése növelte a bűnözők aktivitását. Az interneten több estre is van példa, hogy a vakcinagyártók nevét felhasználva hamis vakcinákat hirdetnek. Fontos, hogy senki ne dőljön be ezeknek a hirdetéseknek – tette hozzá.
A rendőrség folyamatosan monitorozza ezeket az interneten, egyelőre az országban még nem jelent meg ilyen hirdetés.
Kiss Róbert rendőr alezredes (ORFK) ismertette: az elmúlt 24 órában 184 személlyel szemben intézkedtek a rendőrök, mivel nem vagy nem megfelelően viselték a maszkot – mondta. Möbb mint százötben (151) személlyel szemben intézkedtek a rendőrök, mivel közterületen nem viselték előírásszerűen a maszkot.
Ismertette: 311 személlyel szemben intézkedtek a kijárási tilalom megszegése miatt, és 324 esetben volt szükség a hatósági házi karantén elrendelésére, valamint november 11. óta összesen 10 473 esetben ellenőrizték a hatósági házi karanténban tartózkodókat.
Müller Cecília országos tiszti főorvos beszámolt arról, hogy 1358 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 345 710-re nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 95, többségében idős, krónikus beteg, az elhunytak száma 10 948-ra emelkedett.

A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 215 453 fő,

míg az aktív fertőzöttek száma 119 309-re csökkent. 4870 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 339-en vannak lélegeztetőgépen – mondta.
Kedd estig 86 929-en részesültek védőoltásban, ezzel az orvosok felhasználták az összes rendelkezésre álló vakcinát –jelentette be az országos tiszti főorvos.

Müller Cecília elmondta:

kedden három beteg Covid-mintájában azonosították az NNK Nemzeti Vírusreferencia Laboratórium, a Pécsi Tudományegyetem, valamint az Állatorvostudományi Egyetem Bioinformatikai Központjának munkatársai az „angliai vírusként” ismert vírustörzset,

amely december végén bukkant fel Dél-Angliában.

Elmondása szerint

január 18-án elkezdődik az az időszak, amikor az első hullámban beoltottak megkapják a második adag vakcinájukat is.

Csütörtöktől kezdik oltani a nemrég hazánkba érkezett Moderna gyártmányú vakcinákat. A kedden Magyarországra érkezett vakcinák további 3600 ember beoltását teszik lehetővé.

Müller Cecília hangsúlyozta: a vakcinagyártók többsége állítja, hogy a forgalomban lévő vakcinák hatékonyak az új, mutáns vírusvariánssal szemben is.

Újságírói kérdésre válaszolva kiemelte:

a magyar kormány minden olyan vakcinagyártóval tárgyal – a nyugati gyártókkal éppen úgy, mint a keletiekkel –, amely hatékony és biztonságos vakcinát állít elő.

Erre azért van szükség, mivel egyelőre az uniós kvóta okán kevés vakcina jut minden uniós országnak, így Magyarországnak is.

Az operatív törzs tájékoztatója (2021.01.13.)ÉLŐ: Tájékoztat az operatív törzs.

Közzétette: hirado.hu – 2021. január 13., szerda

 

A címlapfotó illusztráció.