×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Müller Cecília: Bizakodóan tekintünk az új évre

 

Bizakodóan tekintünk az új évre, hiszen mint karácsonyi ajándék, úgy érkezett meg a vakcina – közölte Müller Cecília országos tiszti főorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki online tájékoztatóján.


2971 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 322 514 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 108 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 9537 főre emelkedett. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 150 102 fő, az aktív fertőzöttek száma 162 875 főre csökkent. 5856 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 402-en vannak lélegeztetőgépen – mondta Müller Cecília.

A 2020-as év a járványkezelésről szólt, többen elveszítették a szeretteiket. Ugyanakkor az elmúlt napokban bizakodhattunk, hiszen a gyógyultak száma szépen emelkedik, illetve már megérkezett hazánkban két vakcinaszállítmány is. Azonban nem dőlhetünk hátra, hiszen a járvány továbbra is tombol, éppen ezért tartsuk be a járványkezelési szabályokat – fogalmazott a tiszti főorvos.

Bizakodóan tekintünk az új évre, hiszen mint karácsonyi ajándék, úgy érkezett meg a vakcina

– tette hozzá.

Kiemelte, ahogy érkeznek a vakcinaszállítmányok 2021 első negyedévében, azon lesznek, hogy minél több regisztrált számára biztosítani tudják a védettséget.

Müller Cecília 2020 utolsó napján köszönetét fejezte ki mindazok számára, akik részt vettek a frontvonalban: az egészségügyi dolgozóknak, a szociális intézményekben dolgozóknak, a katonáknak, és különösképpen a Nemzeti Népegészségügyi Központ dolgozóinak.  Hozzátette, köszönettel tartozik azon személyeknek is, akik betartották az előírt szabályokat és így járultak hozzá a járvány elleni védekezéshez.

Ismertette, hogy

5110 egészségügyi dolgozó kapta már meg a koronavírus elleni vakcinát. 21 oltóközpontba szállították ki a szerdán érkezett újabb vakcinaszállítmányt.

Az egészségügyi dolgozók után a szociális intézmények dolgozói és lakói kaphatják meg a vakcinát, ahogy azt az oltási terv is előírja. Müller Cecília is elmondta, örül, hogy egyre többen regisztrálnak a vakcinára.

A vakcina beadatása továbbra is önkéntes – hangsúlyozta.

Kiss Róbert rendőr alezredes az elmúlt 24 óra hatósági intézkedéseiről tájékoztatott:

  • 187 személlyel szemben intézkedtek a tegnap a rendőrök, mivel nem vagy nem megfelelően viselték a maszkot.
  • 339 személlyel szemben intézkedtek, mert azok nem tartották be a kijárási tilalmat.
  • A koridorokon 26 rendőri intézkedést végeztek.
  • 9675 esetben ellenőrizték a hatósági házi karanténban tartózkodókat.
  • 2912 hatósági házi karantént rendeltek el az elmúlt 24 órában.

A címlapfotó illusztráció.