×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Merkely: Indokolt volt a lélegeztetőgépek beszerzése

 

A korlátozó intézkedéseknek köszönhetően alakul stabilan 700 alatt a koronavírus-fertőzés miatt lélegeztetőgépen lévők száma, a berendezések beszerzése indokolt volt – jelentette ki a Semmelweis Egyetem rektora pénteken.

Merkely Béla szerint Magyarországon „békeidőben” ezer koronavírusos beteg számára van meg a kapacitás a lélegeztetésre, de a járvány első hullámában, az észak-olaszországi ellátatlan betegekről szóló híreket látva, a Magyarországra készített matematikai modellek szerinti legkedvezőtlenebb forgatókönyv esetén akár 14 ezer ember egyszerre történő lélegeztetésére lett volna szükség. Ezért indokolt volt a lélegeztetőgépek beszerzése – fejtette ki.

Kiemelte: az egészségügy felkészülésének része, hogy háború, járvány és krízis esetén is megfelelően el kell tudni látni a lakosságot.

„Ebben az esetben a krízisprotokoll lép előre”, biztosítani kell azt az infrastrukturális hátteret és humánerőforrást, amelyre a legrosszabb forgatókönyv szerint szükség lehet – mondta az MTI-nek. Merkely Béla a stabilan 700 alatti lélegeztetettbeteg-számra utalva közölte:

„úgy sikerült menedzselni a járvány lefolyását, hogy a békeidőbeli protokolloknak is megfelelünk”.

A rektor úgy látja, ha véletlenül elcsúszott volna a járvány kezelése vagy a kezdeti riasztó adatok ténylegesen beigazolódnak, akkor jóval több lélegeztetőgépre lett volna szükség.

„Emlékszünk azokra a képekre, amikor Milánóban a folyosón sírtak az orvosok (...), és amikor az Egyesült Államokban bármit megadtak volna azért, hogy megvegyenek egy lélegeztetőgépet” – fogalmazott.

A lélegeztetőgépek beszerzésekor a döntéshozók ebből indultak ki, nem a mostani konszolidált helyzetből – hangsúlyozta.

„A helyzet nem könnyű, de konszolidált”

– összegzett a Semmelweis Egyetem rektora.

A címlapfotó illusztráció.