×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

A csaknem egy hónapos zárlat után kinyitottak az üzletek Ausztriában

 

A november 17. óta tartó, a koronavírus-járvány fékezését célzó zárlat után hétfőn kinyitottak az üzletek, és megkezdődött a tanítás az iskolák alsó tagozatain Ausztriában. Sebastian Kurz kancellár és Michael Ludwig, Bécs polgármestere azonban a közös tesztelést választotta a bevásárlókörút helyett.

Kurz és Ludwig délelőtt közösen keresték fel a főváros egyik legnagyobb, a Práternél létesített tesztutcáját (Messe Wien), hogy ezzel is felhívják a figyelmet a tömeges tesztelés fontosságára, és minél nagyobb részvételre buzdítsák a lakosságot. Mindkettőjük teszteredménye negatív lett.

A múlt hét végi tartományi teszteléseken csak közel 30 százalék volt a részvétel. A kancellár ezért hétfőn újra hangsúlyozta: „Minél többen jönnek el, és teszteltetik magukat, annál nagyobb az esélye, hogy elkerüljük az esetleges harmadik zárlatot, illetve enyhíthessünk a most még életben lévő korlátozásokon.

Ludwig pedig köszönetet mondott mindazoknak, akik tevékenyen részt vesznek a tömeges tesztelés gördülékeny lebonyolításában, és méltatta az együttműködést az állam, a főváros, valamint az egészségügyi szervezetek, a rendőrség és a hadsereg között.

A hétfőn újra megnyitott kereskedelmi és szolgáltatóipari egységekben a maszkviselésen túlmenően új előírás,

hogy 10 négyzetméterenként csak egy vevő tartózkodhat. A rendet fokozott rendőri jelenléttel kívánják biztosítani.

Az iskolákban az első nyolc évfolyamon újra megkezdődött az oktatás, de a tíz éven felüli gyerekeknek kötelező a maszkviselés a tantermekben is.

Újra engedélyezett a szabadtéri egyéni sportolás,

de a sípályák megnyitására karácsonyig még várni kell. A 24 órás kijárási korlátozást éjszakaira enyhítették, hétfőtől már csak az este nyolc órától reggel hat óráig terjedő idősávra vonatkozik.

Kinyithattak a múzeumok és a könyvtárak is. Továbbra is zárva maradnak azonban a színházak, a mozik, az egyéb kulturális és sportlétesítmények, a szállodák, az éttermek, a lokálok és a bárok. Az éttermek csak elvitelre adhatnak ki ételt és italt, és idén a karácsonyi vásárok sem nyithatták meg kapuikat.

Ausztriában a napi új megbetegedések száma – a közel egy hónapig tartó teljes zárlatnak köszönhetően – tízezerről háromezer alá csökkent. Hétfőn 2263 új fertőzöttet jelentettek, és a halálos áldozatok száma 108 fővel emelkedett.

A koronavírus-járvány kezdete óta 303 063-an fertőződtek meg Ausztriában,

és 3840-en haltak bele a vírus okozta betegség szövődményeibe.

A címlapfotó illusztráció.