×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Egy ideig együtt kell élni a korlátozásokkal az öreg kontinensen

 

Az első hullámban kiválóan védekeztek a németek, de a másodikban nem tudják érdemben csökkenteni a napi fertőzések számát. Szlovákiára sokan reménnyel tekintettek, de a sokat bírált országos tesztelés eddig nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, miközben politikai káosz uralkodik az országban. Északon sem jobb a helyzet, a mintaországnak tekintett Finnországban is növekedik a fertőzésszám – hangzott el az M1 Híradójában.


Fergeteges, gondtalan szilveszterezés idén nem lesz Németországban. Sokan már kezdték elfeledni az öt évvel ezelőtti kölni molesztálások rémálmát. Idén azonban a koronavírus-járvány miatt nem ünnepelhetik igazán önfeledten az új évet. A karácsonyi vásárok is elmaradnak, és a tömeges utcai rendezvények is.

Angela Merkel német kancellár a tartományi kormányfőkkel tíz órán át folytatott tanácskozás után jelentette be, hogy az egy hónapja bevezetett szigorú intézkedéseket további 30 nappal meghosszabbítják, de lehet, hogy még tovább is.

Az október 28-án bevezetett korlátozási intézkedések egyelőre december 20-ig maradnak érvényben. Mind a szövetségi kormány, mind az államok vezetői egyetértenek azzal, hogy a fertőzések nagyon magas száma miatt ezeknek a korlátozásoknak – ha kell – január elejéig érvényben kell maradniuk

– jelentette be a sokak számára fájdalmas döntést Angela Merkel.

December közepén még egyszer összeülnek a vezetők, hogy elemezzék a helyzetet, de félő, hogy addig nem tud 100 ezer főre vetítve 50 alá csökkenni a megbetegedések napi száma. Most ez a mutató ennél háromszor magasabb. A jelek azonban mégis biztatóak.

„A fertőzöttek számának hatványozott növekedése megtört. A meredeken emelkedő görbe ellaposodott. Ez több százezer újabb fertőzéstől mentett meg minket, továbbá az egészségügyi rendszer túlterheltségétől és sok halálesettől is. De semmiképpen nem lehetünk elégedettek ezzel a részleges sikerrel,

a napi fertőzések száma még mindig túl magas. És a halálozási adatok is rendkívül magasak. Soha ennyien nem haltak meg egy nap alatt, mint az elmúlt 24 órában. 410 német család gyászol

– mondta Angela Merkel.

Angela Merkel a szövetségi parlamentben ismertette az új intézkedések részleteit is, amelyek közül kiemelte, hogy mostantól nemcsak az üzletekben és a tömegközlekedési eszközökön, hanem minden forgalmas helyen és valamennyi munkahelyen maszkot kell viselni.

Az új szigorítás értelmében csökkentették a társas összejövetelek résztvevőinek számát is: mostantól két háztartásból az eddigi tíz helyett csak öt ember tartózkodhat együtt.

Az ünnepekre azonban némileg lazítanak a korlátozásokon,

december 23-tól január 1-jéig ismét tíz ember találkozhat. A kancellár úgy fogalmazott, el kell kerülni, hogy az idei egy magányos karácsony legyen.

Németország november 2-án vezetett be új korlátozásokat. Csaknem teljesen leállították az idegenforgalmat és a vendéglátást, a szállodák csak üzleti célból érkező vendégeket fogadhatnak, és az éttermek csak elvitelre főzhetnek. Felfüggesztették a múzeumok, színházak, mozik és szabadidős létesítmények tevékenységét is. Az országban azonban továbbra is működik a közoktatás, a kis- és nagykereskedelem, a feldolgozóipar és az építőipar is.

Szlovákiában nem sikerült biztosítani a beígért teszteket

Szlovákiában önkéntes alapon végezték a vizsgálatokat egyes városokban és falvakban, a részvételt pedig nem kötötték feltételekhez. A tesztelésekre azonban nagyjából csak minden harmadik lakos ment el. A szlovák kormányfő, Igor Matovič szerint ebben a formában nincs értelme a szűréseknek.

A miniszterelnök ezért december első hétvégéjére is ugyanolyan országos átfogó tesztelést tervezett, mint amilyet már november elején is tartottak.

A központi válságstáb szerdai ülésén azonban úgy döntöttek, hogy december 5-én és 6-án mégsem lesz tesztelés.

Főként azért, mert egész egyszerűen nem lehet szabályosan beszerezni elegendő tesztet ennyi idő alatt. Az újabb feltételekhez kötött országos tesztelés ötlete miatt az elmúlt napokban egyre többen kritizálták a miniszterelnököt, köztük a köztársasági elnök, Zuzana Caputová és járványügyi szakemberek is.

Igor Matovič azonban kitart az újabb országos tesztelés mellett.

„Rendkívül nehéz feladat áll előttünk, mivel a teszteket nem sikerült időben biztosítani. Mindazonáltal megpróbálunk a lehető leghamarabb elindítani egy újabb országos tesztelést. De ehhez természetesen rendelkeznünk kell az alapvető forrásokkal, vagyis a tesztekkel és a védőfelszereléssel” – mondta.

A káosz miatt már nemcsak az ellenzék támadja a miniszterelnököt, de a kormánykoalíción belül is súlyos feszültségek vannak. A gazdasági miniszter, Richard Sulík szerint pénzkidobás lenne egy újabb értelmetlen országos tesztelés. Az oktatási tárca vezetője pedig mihamarabb megnyitná az iskolákat, ezt azonban Matovič kormányfő egyelőre nem engedi.

Hogy enyhül vagy erősödik majd a politikai fesztültség Szlovákiában, azt leginkább a járványgörbe alakulása dönti majd el.

Északi szomszédunknál már több mint százezren kapták el a koronavírust, és csaknem hétszázötvenen haltak bele a betegség szövődményeibe.

Az eddig zöld zónába sorolt Finnországban is kezdődik

Finnország mintaországnak számított, az egyelten zöld zóna volt az unió térképén, ám az utóbbi napokban ott is aggasztóan megugrott az új koronavírus-fertőzöttek száma. Sokáig úgy tűnt, hogy Finnországnak sikerül komolyabb szigorítások nélkül ellenőrzése alatt tartani a járvány második hullámát, ám az elmúlt hetekben aggasztóan megnőtt az igazolt fertőzöttek száma.

A legtöbb új esetet Helsinki térségében regisztrálták: egy hét alatt 70 százalékkal nőtt a fertőzöttek száma. A betegek több mint fele ötven év alatti, míg negyven százalékuk a 30 évnél fiatalabb korosztályból kerül ki.

A finn kormány egyelőre nem tervez szigorítást, ugyanakkor felszólította a hatóságokat, vegyék fontolóra a nagy kockázatot jelentő közösségi terek bezárását. Helsinkiben azonban a héten már betiltották a húszfősnél nagyobb rendezvényeket.

Finnországban nem kötelező, csak ajánlott arcmaszkot hordani, elsősorban a tömegközlekedési eszközökön, illetve ahol lehetetlen betartani a biztonsági távolságot.

Az egészségügyi hatóságok a legnépszerűbb közösségi oldalakon kampányvideókban buzdítják a fiatalokat a maszkviselésre. Európában Izland után a több mint öt és fél milliós Finnországban a legalacsonyabb a fertőzöttek aránya. A járvány megjelenése óta több mint 23 ezer beteget azonosítottak és 384-en elhunytak.

A királyok között is kitörhet a járvány

A svéd királyi családot sem kíméli a járvány. Pozitív lett Károly Fülöp svéd királyi herceg és felesége, Zsófia hercegné koronavírustesztje A királyi udvar közleménye szerint enyhe tüneteik vannak, a körülményekhez képest jól érzik magukat. A királyi pár és két gyermeke karanténba vonult.

A királyi család többi tagját is tesztelik, mivel a múlt pénteken részt vettek a királyné testvérének temetésén. Világszerte már több királyi család tagja, köztük Károly brit trónörökös és fia, Vilmos herceg, valamint Albert monacói herceg is elkapta a koronavírust.