×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Koronavírus: újabb fontos dolog derült ki a vakcinákról

 

A nemzetközi vakcinafejlesztő vállalatok már közzétették, mennyiért kínálják oltásaikat. Az M1 Híradója összegyűjtötte, melyik vakcina mennyibe fog kerülni.

  • Kevesebb mint 10 dollárba, azaz 3 ezer forintba kerül majd az orosz fejlesztésű szer.
  • Az amerikai Moderna oltóanyaga 37 dollárba kerül adagonként.
  • A Pfizer németországi fejlesztésű oltószere pedig 20 dollárba, vagyis 9 ezer forintba kerül.
  • Egyelőre úgy tűnik, hogy a brit vakcina lesz a legolcsóbb: az Európai Bizottság 3 dollárért veszi darabját.
  • A kínai oltóanyag adagját 30 dollárért, vagyis mintegy 9 ezer forintért dobná piacra a cég.

Mindegyik vakcinából azonban kettőre lesz fejenként szükség, tehát az oltásnál ezeknek az áraknak a kétszeresére kell számítani.

Mindez persze nem jelenti, hogy a fenti összegeket az embereknek kell majd kifizetniük. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a múlt heti Kormányinfón is megerősítette, hogy Magyarországon a koronavírus elleni védőoltás ingyenes és önkéntes lesz.