×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Már minden negyedik donor vérplazmája használható terápiára

 


A felhívás óta már több mint 350-en jelentkeztek vérplazmadonornak – közölte az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) szakmai főigazgató-helyettese hétfő reggel az M1 Ma reggel műsorában.

Nagy Sándor elmondta, úgy tűnik, hogy

a koronavírus-járvány második hullámában a donornak alkalmas emberek aránya is magasabb, mint az első hullám idején: a tapasztalatok szerint már minden negyedik donor vérplazmája használható a terápiára.

Hozzátette, sokan vannak olyanok, akik nagyon magas antitestszintet produkálnak, de most is előfordul, hogy a betegségen átesett szervezet egyáltalán nem termel antitesteteket.

Elmondta, hogy a donorok szervezetéből egy speciális szerkezet csak a vérplazmát vonja ki, amelyből 600 millilitert tudnak egyszerre gyűjteni. Ez a mennyiség egy beteg egyszeri kezelésére elegendő, viszont a gyűjtés akár hetente megismételhető az adott donortól – fűzte hozzá, azzal együtt, hogy több visszajáró donorjuk is van.

Donornak jelentkezni bármelyik véradóállomáson lehet, nem kell előzetesen időpontot egyeztetni;

az OVSZ vagy a Magyar Vöröskereszt honlapján minden információ megtalálható – jelezte Nagy Sándor. Hozzátette hogy a donoroknak egy korábbi pozitív PCR-teszttel kell rendelkezniük.

A címlapfotó illusztráció.