×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Október 20-tól lehet kérni az influenza elleni védőoltást

 

Október 20-ától lesz elérhető a háziorvosi rendelőkben az influenza elleni térítésmentes védőoltás – közölte az országos tiszti főorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján csütörtökön.

 

Müller Cecília elmondta: a kétféle oltóanyag egyike a 6 és a 35 hónapos kor közötti kisgyerekeknek adható, ebből négyezer adag áll majd rendelkezésre. A másik a felnőtteknek szánt oltóanyag, amelyből a 3 és 12 év közötti gyerekek fél adagot kapnak.

A legfontosabb, hogy az egészségügyi szempontból leginkább sérülékeny krónikus betegek és a 60 év felettiek, valamint az egészségügyi és szociális intézmények dolgozói, lakói beoltassák magukat. Szintén térítésmentesen juthat hozzá az influenza elleni védőoltáshoz mindenki más is, aki élni akar ezzel a lehetőséggel – jelezte.

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatban elmondta,

dinamikus változásnak vagyunk tanúi a világban, több országban kapacitáshiány mutatkozott, ezért pontosabb és valós idejű adatszolgáltatásra kérték a kórházakat.

Felhívta a figyelmet, hogy járványügyi készültség van az országban, ami azt jelenti, hogy mindenre fel kell készülni.

Kiemelte, a védekezés terv szerint zajlik. A Covid-betegek ellátására kijelölt intézményekben növelték az intenzívágyak és lélegeztetőgépek számát, és folyamatos az egészségügyi dolgozók kirendelése is.

Mint mondta, az első vonalban kijelölt intézmények egy része teljes kapacitással működik. Ha egy intézmény eléri ellátási befogadóképességének 80 százalékát, akkor további intézmények lépnek be az ellátásba. Az alapelv továbbra is az, hogy a lehető legkevesebb kórházba koncentrálják a gyógyítást.

Müller Cecília elmondta, eddig 746 egészségügyi dolgozót vezényeltek 74 kórházból 12 másik olyan intézménybe, ahol koronavírusos beteget kezelnek. Jellemzően segédápolót, szakápoló, intenzív szakápolót, intenzív szakorvost, intenzív szakorvos-rezidenst, belgyógyász, tüdőgyógyász szakorvost és rezidenst.

Folyamatos a tesztelés

Az országos tiszti főorvos beszélt arról is, hogy a megkezdődtek azok az összehasonlító vizsgálatok, amelyek az antigénalapú gyorstesztek eredményét vetik össze a laboratóriumi PCR-tesztekével.

Mint mondta, a gyorsteszt alkalmazásával – ha a vizsgálatok eredményesek – sokkal rövidebb időn belül lehet a szervezetben lévő koronavírust kimutatni. Ha ezek az összehasonlító vizsgálatok 90 százalékos pontossággal megegyeznek a laboratóriumi PCR-teszt eredményével, akkor bevonják azokat is a diagnosztikába. „Ezek a gyorstesztek 15 percen belül eredményt adnak, ami nagyon előremutató” – jegyezte meg.

Ugyanakkor jelezte, hogy a laboratóriumi PCR-teszteteket továbbra is elsődlegesnek tekintik, és bővítik az ehhez szükséges kapacitást.
Müller Cecília elmondta azt is,

továbbra is figyelik a vírus örökítőanyagának mennyiségét a szennyvízben, és bizakodásra ad okot, hogy stagnál ez az érték.

Így talán 4-10 nap múlva nem kell a megbetegedések számának emelkedésével számolni – mondta.

A szakember felhívta a figyelmet, hogy az iskolából kimaradt, koronavírusból felgyógyult gyerekek már nem fertőznek, és arra kérte a pedagógusokat, figyeljenek oda ezekre a gyerekekre, ne érje őket kiközösítés.

A maszkviselésre még mindig figyelmeztetni kell

A maszkviselés szabályainak megszegése miatt országszerte 42 esetben intézkedtek a rendőrök szerdán – mondta az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki online sajtótájékoztatóján.

Gál Kristóf tájékoztatása szerint a 42-ből 12 alkalommal azért intézkedtek a rendőrök, mert a tömegközlekedési eszközön utazók nem vagy nem megfelelő módon viselték a maszkot, 30 esetben pedig azért, mert üzletben vagy a kormányrendeletben meghatározott egyéb zárt helyen szegték meg a védelmi intézkedés szabályait. Hozzátette: a rendőrök valamennyi esetben a legenyhébb szankcióval, figyelmeztetéssel éltek.

A kormányrendelet szeptember 21-i hatálybalépése óta szerda éjfélig országosan 946 esetben intézkedtek a rendőrök a védelmi intézkedésekkel kapcsolatban elkövetett szabálysértések miatt

– emelte ki Gál Kristóf.

Közölte: a zenés-táncos rendezvények megtartására és a vendéglátóhelyek nyitvatartására vonatkozó szabályok megszegése miatt szerdán nyolc esetben tettek feljelentést a rendőrök, a Magyarországon átutazók szabályszegései miatt szerdán egy esetben figyelmeztetéssel éltek, 52 alkalommal pedig helyszíni bírságot szabtak ki.

A szóvivő azt is elmondta, hogy szerdán 3056 hatósági házi karantént rendeltek el, ebből 465-öt határátlépés alkalmával. Így jelenleg 20 217-en vannak hatósági házi karanténban, közülük 1027-en használják az online ellenőrzésre fejlesztett mobilalkalmazást.

A rendőrök szerdán 10 635 esetben ellenőrizték a hatósági házi karantén szabályainak betartását. Ezek során 27 alkalommal szabálysértési feljelentést tettek a rendőrök.

Arra a kérdésre, hogy melyek a legszigorúbb szankciók, amelyeket eddig alkalmazni kellett azok ellen, akik nem tartják be a szabályokat, Gál Kristóf elmondta: a védelmi intézkedés szabályainak megszegése esetén az összes körülmény figyelembevételével, önállóan mérlegelhetnek a rendőrök. A szankció lehet figyelmeztetés, helyszíni bírság, illetve szabálysértési feljelentés.

Emlékeztetett, hogy szerda éjfélig összesen 946 esetben intézkedtek a rendőrök a járványügyi szabályok megszegése miatt. Ebből 810 figyelmeztetés, 60 helyszíni bírság, 76 szabálysértési feljelentés volt. A számok azt jelzik, hogy a rendőrök az esetek túlnyomó többségében a legenyhébb szankcióval, figyelmeztetéssel éltek – közölte a szóvivő.

A címlapfotó illusztráció.