×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Kiss Róbert: Több mint hétezer hatósági házi karantént rendeltek el egy hét alatt

 

Cikkünk frissült. 

Kiss Róbert alezredes elmondta: 41 tömegközlekedési járművön utazó ember nem vagy nem megfelelő módon viselte a maszkot a hévégén, 101-en pedig üzletben, vendéglátóhelyen vagy más intézmény területén nem tartották be a maszkviselési szabályokat. Az új kormányrendelet múlt hétfői hatályba lépése óta a maszkviselés szabályainak megsértése miatt 405 alkalommal intézkedtek, ebből 337 esetben figyelmeztettek, 31 helyszíni bírságot szabtak ki és 37 szabálysértési feljelentést tettek – mondta az alezredes.

A zenés-táncos rendezvényekre valamint a vendéglátóhelyek korlátozott nyitvatartására vonatkozó szabályok megsértése miatt a hétvégén öt alkalommal intézkedtek. A múlt héten 18 emberrel szemben léptek fel ezen szabályok a megsértése miatt: három esetben figyelmeztettek és 15 feljelentést tettek – foglalta össze az alezredes.

Ismertette: folyamatosan ellenőrzik a hatósági házi karantén szabályainak betartását, a hétvégén 36 174 helyszíni ellenőrzést végeztek.

Az elmúlt két napban 7780 hatósági házi karantént rendeltek el,

ebből 2150-et a határátkelőknél az ország területére belépőkkel szemben.

Jelenleg 24 014-en vannak hatósági házi karanténban, közülük 1381-en töltötték le a korlátozás szabályainak betartását elektronikusan lehetővé tevő mobiltelefonos applikációt.

Beszámolt arról is, hogy a járvánnyal összefüggésben 469 büntetőeljárást indítottak, ebből 140-et rémhírterjesztés, 31-et közveszéllyel fenyegetés, 138-at csalás, 28-at járványügyi szabályszegés miatt. Ezekben az ügyekben 88 gyanúsítottat hallgattak ki.

A határforgalomról szólva elmondta: teherforgalomban a belépő oldalon Csanádpalotánál és Röszkénél 3-3 órás, míg Beregsuránynál 2 órás várakozási idővel kell számolni.

Elsősorban a közösségi terekben terjed a vírus

Tegnap 702 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 24 716-ra nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 13 beteg, így az elhunytak száma 749-re emelkedett, 5152-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 18 815. Az aktív fertőzöttek 37 százaléka, az elhunytak 54 százaléka, a gyógyultak 39 százaléka budapesti. 693 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 44-en vannak lélegeztetőgépen – mondta Müller Cecília országos tiszti főorvos.

​Az új fertőzöttek száma már tíz napja kiegyensúlyozott, azonban

a kórházban ápoltak száma egyre emelkedik

– tette hozzá.

A számokból arra következtetnek, hogy jogkövetők az állampolgárok, így egyre kevesebb esetben kell intézkednie a rendőröknek.

Míg a tavaszi időszakban gócpontok kialakulása volt jellemző, most a közösségi terekben terjed a vírus – mondta Müller Cecília.

Éppen ezért ontos a maszkviselés és a távolságtartás. Továbbra is kiemelt az idős emberek védelme.

Az oktatás, nevelés rendben zajlik, jelenleg 17 óvodában és hét iskolában rendelt el rendkívüli szünetet.

Három iskolában digitális oktatást vezettek be. A testhőmérséklet mérésre szolgáló hőkamerák és hőkapuk megérkeztek. A nagyobb intézményekben lesznek hőkapuk, a kisebb intézményekben pedig hőkamerával figyelik majd a beérkező diákokat.

A szépségszalonokban és fodrászatokban is kövessük a higiénés szabályokat, annak érdekében, hogy úgy az ügyfél mint a szolgáltató biztonságban legyen – mondta Müller Cecília. A szépségszalonokban is viseljünk maszkot, addig amíg lehetséges, az arckezelésnél nyilván levehető, viszont manikűr, pedikűr esetén viseljünk maszkot.​A különböző várótermekbe ne helyezzünk el magazinokat, tollakat, illetve ha lehet biztosítsuk a kártyás fizetést.

A címlapfotó illusztráció.