×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

A Pfizer októberre ígért vakcinát a koronavírus ellen

 

Az amerikai gyógyszergyár vezérigazgatója, Albert Bourla a CNBC-nek adott interjúban elmondta: az oltóanyaggal folytatott kísérletek sikeresek, s ezeket most a sérülékenynek mondott, idősekből vagy krónikus betegséggel küszködőkből álló csoportokra is kiterjesztik.

A szakember szerint a vakcina október végére várható. Hangsúlyozta, hogy hatékony és biztonságos lesz. A Pfizer a német BioNTech gyógyszergyártóval együtt dolgozik a vakcinán. A cég már szombaton bejelentette, hogy kiterjeszti a klinikai kísérleteket, s az eddigi 30 ezer ember helyett 44 ezer emberen végez majd kísérleteket.

Közben az indianapolisi székhelyű Ely Lilly azt jelentette be, hogy a reumatoid artritisz nevű immunbetegségre alkalmazott egyik gyógyszere alkalmas a koronavírus-fertőzött betegek lábadozási idejének rövidítésére. Közleményében a gyógyszergyár tudatta: több mint ezer betegen végzett kísérleteik szerint az általuk forgalmazott gyógyszerrel kezelt betegek lábadozási ideje egy nappal rövidebb, mint azoké, akiket remdesivírrel kezelnek.

Az Ely Lilly bejelentette: az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelethez (FDA) fordul a szóban forgó készítmény engedélyezése végett.

Az Egyesült Államokban jelenleg három gyógyszergyár folytat szakemberek által érdemlegesnek minősített vakcinakísérleteket, Donald Trump elnök kormányzata több milliárd dollárt fektetett a kutatásokba.

A The New York Times című lap hétfői számában ismertetett egyik felmérés szerint azonban az amerikai közvélemény egyre növekvőbb mértékben szkeptikus a várható vakcinák megbízhatóságával kapcsolatban. A Kaiser Family Foundation, amely a Kaiser Permanente egészségbiztosító egészségpolitikai elemzésekkel foglalkozó intézménye, a múlt héten készített elemzést, eszerint az amerikaiak csaknem kétharmada, 62 százaléka aggódik amiatt, hogy az FDA túl gyorsan engedélyez vakcinát, anélkül, hogy az bizonyítottan hatékony és biztonságos lenne.

A címlapfotó illusztráció.