A lakosság szerepe döntő lesz a második hullám megelőzésében

 

Vályi-Nagy István, a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet főigazgatója elmondta: eddig tizenöt súlyos koronavírus-fertőzött beteg kapott vérplazma-terápiát, a kezeléssel jó tapasztalataik vannak, tizenhárman meggyógyultak, és már el is hagyhatták a kórházat.

Vályi-Nagy István, a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet főigazgatója (Fotó: EMTI/Balogh Zoltán)

A lakosságnak döntő szerepe lesz a koronavírus-járvány második hullámának megelőzésében Magyarországon – mondta Vályi-Nagy István, a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének főigazgatója az M1 Ma reggel című műsorában.


A főigazgató hangsúlyozta: a világban számos jele van annak, hogy

a járvány második hulláma „talán nem lesz elkerülhető”, ezért nagyon fontos, hogy a lakosság továbbra is védekezzen, és az emberek tartsanak egymástól távolságot.

Magyarország eddig nagyon jól kezelte a járványt, ehhez pedig az kellett, hogy a kormány és a közegészségügy jól mérte fel, hogyan alakul a járvány.

A főigazgató ismertette: eddig tizenöt súlyos koronavírus-fertőzött beteg kapott vérplazma-terápiát, valamennyien olyanok, akiknek valószínűsíthetően vagy bizonyíthatóan a vérében is jelen volt a vírus, tehát úgynevezett „keringő vírusfertőzésük” volt.

Elmondta: nagyon jó tapasztalataik vannak, tizenhárom ember meggyógyult és már el is hagyhatta a kórházat. Egy nagyon idős beteg ugyan szintén elhagyhatta a kórházat, de később alapbetegségeinek szövődményeibe belehalt, és egy másik súlyos beteget is elveszítettek.

Hozzátette:

a kezelés egyelőre kísérleti fázisban van, és Magyarországon csak súlyos betegeknél alkalmazzák a terápiát, mert lehetnek mellékhatásai is.

Kockázatos a kezelés például azoknál, akiknek eleve súlyos véralvadási rendellenességeik van – mondta, megjegyezve, hogy újabban kiderült, a Covid–19 véralvadási rendellenességet is okoz, amelyet nem mindenkinél vesznek észre.

Vályi-Nagy István arról is beszélt: léteznek más kísérleti terápiák is. A koronavírus például ugyan első lépésben légúti fertőzés, de később általános fertőzéssé válik, megjelenik a vérben és megbetegíti a szerveket. Ilyenkor pedig hatásos lehet a szteroidos kezelés, amit Magyarországon is alkalmaznak.

Ugyancsak hatékony lehet az interleukin–6 ellenes terápia, ezt már huszonöt magyar betegnél alkalmazták nagy sikerrel – tette hozzá a főigazgató.

Magyarországon az elmúlt 24 órában mindössze nyolc újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ugyanakkor a koronavírus-járvány intenzitása tovább nő az amerikai kontinensen, az elmúlt egy napban rekordszámú új fertőzöttet regisztráltak. 

A címlapfotó illusztráció.