A japán Avigan tablettától két hét alatt meggyógyulhat a beteg

 

Korai fázisban adagolva a Japánban törzskönyvezett Avigan nevű, favipiravir összetevőjű gyógyszer alkalmasnak látszik arra, hogy eltüntesse az új típusú koronavírust a garat- és orrváladékból. A tanulmányok azt bizonyítják, hogy ha már korai szakaszban kezdik kezelni a beteget a tablettával, akkor két hetes kezelés során igen jelentősen csökken a fertőzés, és a beteg meggyógyul.

Korai fázisban adagolva a Japánban törzskönyvezett Avigan nevű, favipiravir összetevőjű gyógyszer alkalmasnak látszik arra, hogy eltüntesse az új típusú koronavírust a garat- és orrváladékból – közölte a gyógyszer hazai klinikai vizsgálatát koordináló konzorciumot vezető Pécsi Tudományegyetem. Ez azért is örvendetes előrelépés, mivel hatásos, elérhető és elegendő védőoltás néhány hónapon belül nagy valószínűséggel nem lesz.

Kovács L. Gábor, a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontjának professzora a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta, az Avigan aközött a három-négy gyógyszer között van, amelyet az eddigi vizsgálatok szerint a legígéretesebb gyógyszerek között tartanak számon. Hozzátette, az ígéretesnek tűnő gyógyszerek mind újrapozícionálás termékei, tehát ezeket nem a koronavírus betegek kezelésére fejlesztették ki, hanem más vírusok ellen.

Elmondta, a favipiravir hatóanyagot japánban állították elő körülbelül hét évvel ezelőtt, influenza ellen.

Felhívta a figyelmet arra, hogy egyes japán, kínai és amerikai kutatások szerit az Avigan tabletta hatékony a koronavírus ellen is, ha a betegnek még a koronavírus-fertőzés korai szakaszban adják be. Hozzátette, ilyenkor a betegek orrgaratban lévő vírusszámot jelentősen lecsökkenti a hatóanyag. Kiemelte, a tanulmányok azt bizonyítják, hogy ha már korai szakaszban kezdik kezelni a beteget a tablettával, akkor kéthetes kezelés során igen jelentősen csökken a fertőzés, és a beteg meggyógyul.

Elmondta azt is, a koronavírus-fertőzés esetén három stádiumot különíthetünk el: a korai szakaszt, amikor enyhe tünetek jelentkeznek a betegnél, mint a láz, izomfájdalom, torokfájás. A következő stádiumban kezd kialakulni a tüdőgyulladás, és a végső stádium pedig a citokinvihar kialakulása.


A teljes beszélgetés itt hallgatható meg.

A címlapfotó illusztráció.