A gazdaság munka segítségével normalizálódik - még lehet jelentkezni ingyenes informatikai képzésre

 

Második szakaszába lépett a koronavírus-járvány elleni védekezés, az aktív fertőzöttek száma 1662 főre változott, holnaptól lépnek érvénybe a Budapestet érintő, a korábbi korlátozásokat részben feloldó jogszabályok.


Cikkünk frissül.

Az online sajtótájékoztatón Gál Kristóf, az ORFK szóvivője ismertette a legfrissebb adatokat: ma reggelig újabb 36 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 3509 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 3 idős krónikus beteg. Ezzel 451 főre emelkedett az elhunytak száma, 1396-an pedig már gyógyultan távoztak a kórházból. Az aktív fertőzöttek száma 1662 fő.

Schanda Tamás az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese elmondta, Magyarország jobban vette a járvány miatti gazdasági akadályokat, mint más országok.

Az áprilisi gazdasági adatok várhatóan letaglózóak lesznek,

de erre is igyekeznek felkészíteni a lakosságot, főleg azokat, akik elvesztették az állásukat. Mivel ez az ország képes munkával talpra állni, ebben bízhatunk most is. Jó jelzés erre, hogy eddig egy hét leforgása alatt 30 ezren jelentkeztek a nyolc hetes ingyenes informatikai képzésre, akik hajlandóak új szakmát tanulni. Ez a lehetőség még továbbra is nyitva áll május 22-ig.

A miniszterhelyettes hozzátette, hogy aki szeretné már most bővíteni a tudását látogasson el a www.vali.ifka.hu weboldalra, ahol akár részben vagy teljesen térítésmentes képzések közül válogathat.

„A piacképes tudás elengedhetetlen ahhoz, hogy újból megerősítsük a gazdaságot,

ezért támogatjuk az embereket abban, hogy frissítsék, bővítsék tudásukat” – mondta. Hozzátette: azokra is odafigyelnek, akik még nem léptek ki a munkaerőpiacra, ezért nem állították le a szakképzést, amelyet a felsőoktatással együtt átalakítanak, sikeresebbé tesznek.

Schanda az eddig meghozott kormányzati intézkedések közül kiemelte a nyelvvizsga nélkül is átvehető diplomát, az 500 ezer forint kamatmentes összegig elérhető Diákhitel Pluszt, valamit elmondta azt is, hogy következő lépésként a Diákhitel1 keretét augusztus 1-től a jelenlegi duplájára emelik.

A nyelvvizsga hiányában át nem vett diplomák kiadásáról szólva Schnda Tamás elmondta, eddig mintegy 24 ezer diplomát állítottak ki a felsőoktatási intézmények, és gőzerővel dolgoznak azon, hogy a többiek is mielőbb megkaphassák.

Az online nyelvvizsgákra eddig több mint kétezren jelentkeztek, létszámuk folyamatosan bővül, a vizsgáztatásra eddig négy vizsgaközpont kapott engedélyt, közülük három tervez már májusra is vizsgákat – sorolta az ITM államtitkára.

A politikus a koronavírus-járvány okozta gazdasági válságra kitérve arról beszélt, az aktuális adatokból az látszik, hogy Magyarország eddig jobban vette az akadályokat, mint sok más ország.

Az ipari teljesítmény az Európai Unió egészében tizenkét, míg Magyarországon tíz százalékkal csökkent  fűzte hozzá.

A kormány feladata ebben a helyzetben az, hogy továbbra is támogassa a munkahelyek megőrzését, illetve annyi új munkahelyet teremtsen, amennyit a vírus elpusztít – emelte ki Schanda Tamás.

Hétfőtől új szakaszba lép a védekezés Budapesten is

Lakatos Tibor, rendőr ezredes az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője ismertette azokat a szabályokat, amelyek Budapest vonatkozásában is megszüntetik a kijárási korlátozást hétfőn nulla órától.

Arra figyelmeztetett: egyes védelmi intézkedések betartása továbbra is nélkülözhetetlen annak érdekében, hogy ne veszélyeztessük az eddigi eredményeket és megóvjuk saját, illetve honfitársaink életét, egészségét.

Így többek között kötelező maszkkal, sállal vagy kendővel eltakarni az arcot az üzletekben, illetve a tömegközlekedésben, továbbá a 65. életévüket betöltöttek továbbra is csak 9 és 12 óra között látogathatják az üzleteket, gyógyszertárakat, drogériákat – mondta az ezredes.

A piacokon a helyi polgármesterek ettől eltérő szabályokat is megállapíthatnak, de biztosítani kell, hogy az idősek ott is elkülönítve vásároljanak - tette hozzá.
Lakatos Tibor beszámolt arról is, hogy hétfőn nulla órától valamennyi üzlet, szolgáltató kinyithat és látogatható lesz.

A vendéglátóhelyek kerthelyiségeiben, teraszán tartózkodás és a fogyasztás megengedett lesz, de azok belső tereiben továbbra is csak az ott dolgozók tartózkodhatnak.

Az üzemeltetőknek a teraszok után a közterület-használati díjat szeptember elsejéig nem kell megfizetniük.

Közölte: azt is, hogy szintén kinyithatnak a strandok, a szabadtéri fürdők, szabadtéri múzeumok és az állatkert. Az ezredes arra is felhívta a figyelmet, hogy a védőtávolság betartásáról az üzletek üzemeltetőinek kell gondoskodniuk.

Lakatos Tibor tájékoztatása szerint hétfőtől engedélyezik a polgári házasságkötés és temetés megtartását a másfél méteres védőtávolság betartásával, június 15-e után pedig a szertartások utáni családi rendezvények is megtarthatóak amennyiben a résztvevők száma nem haladja meg a kétszáz főt.

A fővárosi felsőoktatási intézményekre vonatkozó korlátozások is megszűnnek hétfőtől, a hallgatók megjelenéséről, a rektorok döntenek, a diákoknak azonban továbbra is tilos a kollégiumok látogatása – ismertette.

Lakatos Tibor szólt arról is, hogy jelenleg minden határátkelőhelyen akadálytalanul halad a kilépő- és belépőforgalom.

Hozzátette: szombaton 990 hatósági házi karantént rendeltek el, az érvényben lévő karanténok száma 10 470, a szabályok betartását csaknem 473 ezer alkalommal ellenőrizték. Elmondta, hogy már 745-en regisztráltak a hatósági házi karantént elektronikusan ellenőrző rendszerbe, az aktív felhasználók száma 546, mivel időközben több embernek lejárt a karanténja.

Az alkalmazás egészségügyi kérdőívét 92-en töltötték ki, 4542 távellenőrzést hajtottak végre a programom keresztül és 81 rendőri intézkedésre volt szükség - sorolta.

Kérdésre válaszolva Lakatos Tibor elmondta, úgy tűnik, hogy Ausztria negatív koronavírus-teszthez fogja kötni a külföldi állampolgárok beutazását. Szavai szerint azon dolgoznak, hogy az országokkal egyeztetve a viszonosság elve alapján további könnyítéseket vezessenek be a határátlépésben.

Szintén kérdésre közölte: az operatív törzs a hétfőtől hatályos enyhítések után is folyamatosan figyelemmel kíséri az járványhelyzetet területi szintre is lebontva. A járványhelyzet romlása esetén újra életbe léptethetnek védekezéshez szükséges intézkedéseket – mondta.

Több betegség jelentős rizikófaktort jelent

Szlávik János, a Szent László Kórház infektológus főorvosa elmondta, hogy a koronavírus-járvány következtében idehaza elhunytak átlagéletkora a nők esetében 81, míg a férfiak esetében 77 év volt, ugyanakkor hozzátette,

van olyan 102 éves fertőzött is, aki felgyógyult a betegségből,

de sok idős ember pedig tünetmentesen, vagy rendkívül enyhe tünetekkel vészelte át a betegséget.

A főorvos a rizikócsoportba tartozók között említette még a valamilyen szív- és érrendszeri megbetegedésben szenvedőket, a tüdőbetegeket, kiemelve a COPD-seket, a dialízisre szoruló vesebetegeket, és a cukorbetegségüket inzulinnal kezelőket.

Szintén nagy kockázatnak vannak kitéve a daganatos, sugárkezelt betegek, vagy az extrém mértékben elhízottak, illetve a különböző autoimmun betegséggel élők.

Kitért arra: a magas vérnyomás önmagában nem jelent rizikófaktort, egy jól beállított vérnyomással nem lesz súlyosabb állapotban a beteg koronavírus-fertőzés szempontjából.

Cáfolta azt a téveszmét, hogy az egyik leggyakrabban használt vérnyomáscsökkentő esetleg súlyosbítja a betegség lefolyását. Egyben arra kérte a magas vérnyomásban szenvedőket, ne változtassanak az orvos által beállított gyógyszerszedésen.

Szlávik János kitért arra, hogy a gyerekek körében a koronavírus-fertőzés miatti halálesetek száma nagyon alacsony. Ezzel kapcsolatban azonban elmondta, hogy Olaszországból és az Egyesült Államokból érkeztek olyan hírek, hogy egy ritka betegség, a Kawasaki-szindróma tüneteit mutatják a vírussal megfertőződött gyerekek.

Ez lázzal, nyaki nyirokcsomó duzzanattal, kiütéssel és a szem bepirosodásával járó kór. Ezt a betegséget New York-ban száz koronavírus-fertőzött gyereknél észlelték, hárman meghaltak.

Szlávik János elmondta, jelenleg is vizsgálják, hogy van-e kapcsolat a koronavírus és a Kawasaki-szindróma kialakulása között, ez azonban még nem bizonyított, de a „nagy számok alapján” előfordulhat. Magyarországon ez a betegség „extrém ritka”, és gyógyszerrel jól kezelhető – emelte ki.

A főorvos kitért arra, hogy május harmadik vasárnapja az AIDS-betegségben elhunytak világnapja. Elmondta, az AIDS-betegség és a HIV-fertőzés önmagában nem jelent rizikót a vírussal kapcsolatban, és a HIV-kezelésekben alkalmazott gyógyszerekkel próbálják gyógyítani a koronavírusos betegeket, így a gyógyszeres kezelés egyfajta védettséget adhat a HIV-betegeknek is.

Szlávik János azt kérte a lakosságtól, hogy bármennyire is jók a járványügyi adatok, továbbra is vigyázzanak magukra, tartsanak távolságot, fertőtlenítsenek, hordjanak maszkot.

A címlapfotó illusztráció.