A közlemény szerint a 39 éves férfi már ittasan érkezett a Szent István körúti szórakozóhelyre 2025. november 29-én este, ahol tovább folytatta az italozást. Később, a szórakozóhely dohányzásra kijelölt udvarán rövid szóváltásba keveredett egy másik vendéggel.
Kapcsolódó tartalom
A vádlott közelről, bal öklével nagy erővel megütötte a vele szemben álló, kezeit a háta mögött összekulcsolva tartó sértett arcát.
Az ütés erejétől a sértett elvesztette az egyensúlyát, megfordult a tengelye körül, és összegörnyedt. A támadó ekkor még közelebbről, bal öklével ismét nagy erővel megütötte áldozata állát, aki ennek következében eszméletét vesztette és elesett.
A szórakozóhely egészségügyi dolgozója megkezdte ugyan a sértett szakszerű ellátását, majd a helyszínre hamarosan kiérkező mentők kórházba vitték a fiatal férfit, de életét nem lehetett megmenteni; a halálos sérüléseket a nagy erejű ökölütések okozták
– írták.
A Fővárosi Főügyészség az eset minden körülményét mérlegelve a vádlottat emberölés bűntettével vádolta meg a bírósághoz pénteken benyújtott vádiratában.
A főügyészség végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását és annak megállapítását indítványozza, hogy a férfi nem bocsátható feltételes szabadságra – áll a közleményben.
Kiemelt kép: A kiemelten súlyos bűncselekmény helyszíne (Fotó: Facebook)











