Mandátumok megoszlása

Feldolgozottság:
Képviselői
helyek száma
Az adatok folyamatosan frissülnek, a feldolgozottság állásától függően változhatnak

Mandátumott szerzett pártok

Megrázó képeken a halálos baleset: hárman meghaltak, ketten megsérültek, amikor fának csapódott egy autó

Hárman meghaltak, ketten pedig súlyosan megsérültek, amikor fának csapódott egy autó szombatra virradóra Kiskunfélegyháza térségében, egy alsórendű úton – közölte az MTI-vel szombaton a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Horváth Erika alezredes elmondta: a baleset éjszaka fél egy körül történt, a kétajtós kupé személygépkocsi vezetője Kunszállás felől Kiskunfélegyháza irányába haladva elvesztette uralmát az autó felett, először a jobb, majd a bal oldali útpadkára hajtott, onnan pedig balra sodródott.

(Fotó:  MTI/Donka Ferenc)

A kocsi érintőlegesen nekiment egy villanyoszlopnak, majd „berohant” a fák közé, ahol az oldalára borult. A balesetben a hátul ülő három városföldi férfi azonnal meghalt, egy ember súlyosan, egy pedig könnyebben sérült meg a balesetben – közölte a szóvivő.

(Fotó: MTI/Donka Ferenc)

Az autót vezető 27 éves kiskunfélegyházi férfival szemben – aki könnyebben sérült – felmerült az ittasság gyanúja, ezért őt mintavételre előállították, majd őrizetbe vették – fűzte hozzá. Az ügyben a Bács-Kiskun vármegyei Rendőr-főkapitányság közlekedési osztálya indított nyomozást, a történteket szakértők bevonásával vizsgálják – tájékoztatott Horváth Erika alezredes.

Kiemelt kép: Összeroncsolódott személygépkocsi Kiskunfélegyháza közelében egy alsórendű úton 2026. április 4-én (Fotó: MTI/Donka Ferenc)

Kékfény

Ajánljuk még