A történtekről először Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke számolt be, aki azt írta a közösségi oldalán: „A Fidesz erőszakhoz nyúl a választások előtt. Ma hajnalban házkutatást tartottak, és bevitték Mezei Zsoltot, Dunaújváros alpolgármesterét, a DK helyi elnökét. Megfélemlítés, támadás, elbizonytalanítás”, és hogy szerinte ez már a „putyini világ” lenyomata.
Később a dunaújvárosi önkormányzat Facebook-oldalán is közzétettek egy közleményt, amelyben úgy fogalmaztak:
Családja tájékoztatása szerint csütörtök reggel házkutatást tartottak és meghallgatásra vitték Mezei Zsolt alpolgármestert.
Közlésük szerint nem kaptak információt az okokról, hogy pontosan milyen ügyben zajlik a nyomozás, és csak remélni tudják, hogy nem azért kreáltak ügyet, mert az alpolgármester a közelgő választáson indulni szeretne.
A Központi Nyomozó Főügyészség szerint több millió forintos vesztegetés a gyanú
A Központi Nyomozó Főügyészség végül csütörtök délután adott ki közleményt az ügyben:
„A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt hallgatta ki ma gyanúsítottként az egyik Fejér vármegyei település alpolgármesterét.”
Azt írták: „A rendelkezésre álló adatok szerint egy közbeszerzési eljáráson nyertes gazdasági társaság 2020 novembere és 2024 márciusa között vállalkozási szerződés alapján végezte a közép-dunántúli település közútjainak síkosságmentesítését. A vállalkozási díj éves szinten nettó 50 millió forint volt. A megalapozott gyanú szerint az alpolgármester 2024 januárjában közölte a munkálatokat végző cég vezetőjével, hogy szeretné, ha az általa képviselt gazdasági társaság részt venne a következő közbeszerzési eljárásban is, amely iránt már több cég is érdeklődött. Az alpolgármester a nyertes pályázó kiválasztása és az újabb vállalkozói szerződés megkötése érdekében havi 500 000 forint megfizetését kérte.”
Hozzátették: „Az ajánlatot az ügyvezető elfogadta, és hivatali működésének befolyásolása érdekében a megállapodás szerinti összeget három alkalommal ki is fizette az alpolgármesternek. Az időközben kiírt közbeszerzési eljárás nyertese a cégvezető által képviselt cég lett.” Majd arra is kitértek, hogy később miként derült ki ez az egész.
„Az újabb vállalkozási szerződés megkötése előtt az alpolgármester a korábbi megállapodásuktól eltérően az 5 hónapos téli időszakra vonatkozóan havi 5 000 000 forintot kért, amelyet a cégvezető visszautasított”
– fogalmaztak.
A közleményt azzal zárták: „A nyomozó ügyészség a mai napon kutatást végzett az alpolgármester lakóhelyén és az önkormányzatnál lévő munkahelyén, majd őrizetbe vette és gyanúsítottként hallgatta ki. A büntetőeljárás érdekében az ügyről más adat jelenleg nem közölhető.”
Kiemelt kép: Mezei Zsolt, a Demokratikus Koalíció Fejér megyei közgyűlési tagja nyilatkozik a sajtónak a DK székesfehérvári szervezete demonstrációján, amelyen a résztvevők az M7-es autópálya székesfehérvári szakaszának fizetőssé tétele ellen tiltakoztak 2015. január 10-én (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)











