A férfi legalább egy hete halott lehetett, halálának okát egyelőre nem sikerült megállapítani. A rendőrség január 12-én órákon át helyszínelt a házban és annak környékén – írja az Index a A Bács-Kiskun vármegyei hírportál értesüléseire hivatkozva.
A helyiek elmondása alapján a férfi visszahúzódó életet élt, és az ingatlanban hosszabb ideje nem volt áram. A portál beszámolója szerint korábban legalább húsz kutya tartózkodott a telken.
Az állatokat a Kelebiai Kutyamentő Alapítvány munkatársai gyűjtötték össze, majd karanténba helyezték őket. Tájékoztatásuk szerint öt kutyát az udvaron fogtak be, kettőt a házban találtak meg, egy további állatot pedig az épületben már elpusztulva fedeztek fel.
Kapcsolódó tartalom
A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: Shutterstock)











