Czendrei Péter, a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense szerdán az MTI-nek elmondta:
foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt eljárást indított a Nagykanizsai Rendőrkapitányság. A vizsgálat ismeretlen tettes ellen folyik az iskolai tömeges rosszullétek miatt.
Az Országos Mentőszolgálat keddi közlése szerint Nagykanizsáról 37 gyermeket és két felnőttet szállítottak a nagykanizsai és a zalaegerszegi kórházba megfigyelésre, elsősorban köhögés és hányinger miatt. A Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság azt a tájékoztatást adta, hogy méréseik során egészségre ártalmas anyag jelenlétét nem mutatták ki.
A Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház szerdán arról tájékoztatta az MTI-t, hogy
az intézményükbe szállított húsz gyereket ellátták, közülük kettőt enyhe panaszok miatt megfigyelésre elhelyeztek a gyerekosztályon, a többiek kedd este hazatérhettek és az MTI értesülése szerint a Zalaegerszegen ápolt két gyermeket szerdán szintén hazaengedték.
A Kanizsai Dorottya Kórházba 17 gyermeket és két felnőttet vittek a mentők kedden. Az intézmény szerdán azt közölte: az „ellátott betegek jól vannak, otthonukba bocsátották őket”.
A Zala Vármegyei Kormányhivatal délután arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a tömeges iskolai egészségügyi panaszok miatt a kormányhivatal illetékes szervei – a Nagykanizsai Járási Hivatal Népegészségügyi Osztálya, a Népegészségügyi Főosztály, valamint a munkavédelmi hatóság – vizsgálatot indítottak.
„A szakemberek jelenleg is dolgoznak az eset körülményeinek feltárásán, az intézmény ellenőrzésén és az esetleges kockázati tényezők azonosításán”
– ismertették.
Kiemelt kép: Az érintett nagykanizsai iskola előtt készült fotó (Forrás: facebook.com/zalaihirlap.hu)











