A közlemény alapján a férfi 2024. április 18-án este a XVIII. kerületben, a Ferihegyre vezető gyorsforgalmi úton vezetett egy ötszemélyes személygépkocsit a belváros irányába.
A férfi az útszakaszon megengedett 70 kilométer per óra helyett 112-115 kilométer per óra sebességgel haladt.
A vádlott a kocsiban – annak utasterében és csomagtartójában – kilenc utast vitt, köztük nyolc nepáli állampolgárt, akik jogellenesen tartózkodtak Magyarországon. Embercsempészként Portugáliába próbálta kijuttatni a nepáliakat.
Az út során a sofőr átsodródott a szemközti sávba, majd egymás után két szembejövő gépjárművel is ütközött, s ezután 85-90 kilométer per órás sebességgel a jobb oldali terelőkorlátnak csapódott. A gépkocsiról leszakadó alkatrészek megrongáltak egy további, arra haladó járművet.
Az a két vétlen sértett, akik abban az autóban közlekedtek, amellyel a vádlott elsőként, lassítás nélkül ütközött, életüket vesztették a helyszínen. A második ütközésben két ember könnyebben sérült.
A moldovai férfi – utastársaival együtt – kiszállt a kocsiból, és anélkül menekült el a helyszínről, hogy minimálisan meggyőződött volna arról, szorul-e segítségre bárki az általa okozott baleset miatt.
A fővárosi rendőrök azonosították a sofőrt, és 2024 novemberében őrizetbe vették, majd a férfit, ügyészi indítvány alapján, letartóztatták és jelenleg is letartóztatásban van – írták.
A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a vádlottat halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével és minősített eseti embercsempészéssel, valamint a balesetet okozó által elkövetett segítségnyújtás elmulasztásával vádolta meg vádiratában.
A kerületi ügyészség arra tett indítványt, hogy a bíróság a férfit ítélje végrehajtandó börtönbüntetésre, kiutasításra, valamint határozott időre tiltsa el a közúti járművezetéstől – közölte a Fővárosi Főügyészség.
Kapcsolódó tartalom
A kiemelt kép illusztráció (Fotó: MTI/Mihádák Zoltán)











