Mandátumok megoszlása

Feldolgozottság:
Képviselői
helyek száma
Az adatok folyamatosan frissülnek, a feldolgozottság állásától függően változhatnak

Mandátumott szerzett pártok

Vádat emeltek egy kollégiumi felügyelő ellen egy kiskorú bántalmazása miatt

Csak felnőtteknek!

Az oldal alkalmas kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének kedvezőtlen befolyásolására.

Tartalma a 2010. évi CLXXXV. médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvény által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.

| Szerző: hirado.hu
Az Encsi Járási Ügyészség vádat emelt egy kollégiumi felügyelő ellen, aki bántalmazott egy kiskorú diákot egy borsodi kisvárosban – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség helyettes sajtószóvivője szerdán az MTI-vel. A sértett a bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Jogg Zsolt tájékoztatása szerint a férfi múlt év november végétől idén márciusig dolgozott kollégiumi nevelőként a borsodi kisvárosban működő középfokú oktatási intézményben.

Márciusban egy éjszakai szolgálat alatt szóváltásba került az egyik szobában lakó kiskorú diákkal, majd a fiú bal kezét hátra csavarta és többször tenyérrel tarkón ütötte. A sértett a bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Mivel a vádlott a cselekmény elkövetésekor szolgálatban lévő kollégiumi felügyelő volt, így közfeladatot ellátó személynek minősül és közfeladatának ellátása alatt bántalmazta a kollégistát – írta a helyettes sajtószóvivő, hozzátéve, hogy az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott.

A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: Shutterstock)

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!

Kékfény

Ajánljuk még