Magát katonai hősnek kiadva csalt ki milliókat egy nőtől az álorvos

| Szerző: hirado.hu
A napokban a Tamási Rendőrkapitányságon tett feljelentést egy asszony, akit még júliusban keresett meg egy ismeretlen férfi Messenger-üzenetben. A katonai orvosként bemutatkozó, rokonszenves idegen hamar bizalmat ébresztett benne, majd arra kérte, hogy váltsanak másik üzenetküldő felületre, mondván, a Messenger és a telefonálás azon a helyen, ahol tartózkodik, tiltott.

A rendszeres, napi többszöri üzenetváltások során a férfi kivívta az asszony szimpátiáját, majd segítséget kért:

állítása szerint szolgálatáért jutalmakat kapott, amelyeket futárszolgálat segítségével akart kimenekíteni, ehhez azonban pénzre volt szüksége. A jóhiszemű asszony több alkalommal is utalt kisebb-nagyobb összegeket különböző számlaszámokra – jellemzően netbankon keresztül, de előfordult, hogy valutát is váltania kellett.

Csak az utolsó utalás után kezdett gyanakodni, majd egy jogban jártas ismerőse is megerősítette: csalás áldozata lett. Ekkor fordult a rendőrséghez.

A férfi összesen 5,3 millió forintot csalt ki.

A hatóság ismét felhívja a figyelmet: az online térben mindenki legyen óvatos és gyanakvó! Mindig ellenőrizze az üzenetek feladóit, próbáljon telefonon kapcsolatot teremteni a másik féllel, és ne feledje: ha egy történet túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, szinte biztosan csalás áll a háttérben.

A rendőrség a Mátrix-projekt keretében továbbra is kiemelt figyelmet fordít az internetes csalások megelőzésére és felderítésére. Az online bűncselekményekről további hasznos információk találhatók a www.kiberpajzs.hu oldalon. Tolna vármegyében pedig a kiberkapcsolat@tolna.police.hu címen várják a lakosság észrevételeit, kérdéseit.

A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: Shutterstock)

Ajánljuk még