Elfogtak egy, a rendőrség épületénél késsel fenyegetőző nőt

| Szerző: hirado.hu
Késsel fenyegette a szegedi rendőrségi épület fegyveres biztonsági őrét, rendőrt akart megszúrni egy zavartan viselkedő nő, akit a készenléti rendőrök fogtak el. A Police.hu-n elérhető beszámoló szerint felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt kell felelnie. Jelenleg pszichiátrián kezelik.

A Police.hu oldalon számoltak be arról, hogy múlt pénteken a Készenléti Rendőrség szegedi osztályának két járőre a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenységirányítási Központjának rádióforgalmazását hallva indult a főkapitánysághoz. Az ügyeletes tájékoztatása szerint ugyanis egy épületbe lépő civil késsel fenyegette a fegyveres biztonsági őrt.

Amikor a készenléti rendőrök odaértek a forgóajtós bejárathoz, egyből észrevették a nőt. Miután felszólították, hogy menjen ki az épületből, annak ugyan eleget tett, de idegesen kezét továbbra is piros vállpántos táskájában tartotta. Mikor kérték, hogy vegye ki a kezét, látták, hogy egy kést szorongat, és nem akarja elengedni. Ekkor az egyik intézkedő elővett egy Taser X2 sokkolót és a nőre irányította, mire ő nevetve közölte, hogy nyugodtan használják vele szemben. Többször felszólították, hogy dobja el a kést, de nem engedte el – írta beszámolójában a rendőrség.

A tájékoztatás szerint ekkor erősítésként több készenléti rendőr érkezett, a nő már megadónak bizonyult. Sokadik felszólításra végül eldobta a kést, ekkor elfogták és megbilincselték.

A 30 éves szegedi nő végig zavart volt az intézkedés alatt is. Kiderült, hogy a fegyveres biztonsági őrnek korábban azt mondta, hogy szeretné, ha a rendőrök börtönbe vinnék, mert fél, hogy rátámad valamelyik családtagjára, de ha kell, akkor rendőrre is. Édesanyjától azt is megtudták, hogy indulásakor már otthon azt mondta, hogy megszúr egy rendőrt.

A járőrök kórházba szállították a feszült állapotban lévő nőt, akit az egészségügyiek a pszichiátrián helyeztek el, és megfigyelés alatt tartják. Felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt indult ellene eljárás – áll a Police.hu-n elérhető közleményben.

A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: Police.hu)

Ajánljuk még