A közlemény szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányságra 2025. szeptember 8-án 4 óra 13 perckor érkezett bejelentést arról, hogy egy VII. kerületi lakásban megszúrtak egy brit állampolgárságú férfit. Hozzátették,
a sérülten a mentők megpróbáltak segíteni, de már nem tudták megmenteni az életét.
A fővárosi rendőrök szemlét tartottak, és a helyszínen elfogták, majd előállították a feltételezett elkövetőt, egy 34 éves, szintén brit állampolgárságú férfit – fűzték hozzá.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya emberölés bűntett gyanúja miatt indított nyomozást – írták. A rendőrségi tájékoztatás szerint a 34 éves brit férfit gyanúsítottként hallgatták ki, mely során beismerte a bűncselekmény elkövetését, őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.
A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: Shutterstock)











