Elkapták a tolvajt, aki a lopott rollerrel menekült a rendőrök elől a siófoki Aranyparton

| Szerző: Kaiser László
A rendőrök a Balaton partján fogták el azt a miskolci férfit, aki korábban egy e-rollert lopott el, és akit több hatóság is keresett.  

A siófoki rendőrök június 19-én, az Aranyparton járőrözve figyeltek fel egy 37 éves férfira, akit egy két nappal korábban történt elektromosroller-lopással gyanúsítottak. A férfit éppen a feltételezett bűncselekményhez köthető, ellopott járművel találták meg a strandon.

A rendőrök intézkedni próbáltak vele szemben, ám a férfi menekülni kezdett.

A gyors intézkedésnek köszönhetően a rendőrök rövid üldözés után elfogták, majd előállították a Siófoki Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki.

(Forrás: Police.hu)

Az adatellenőrzés során kiderült, hogy a férfi ellen nem kevesebb mint öt körözés volt érvényben: egy a Miskolci Rendőrkapitányság, további négy pedig a törvényszék részéről – közölte a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A hatóságok házkutatást tartottak a férfi lakóhelyén, ahol több mint 8 gramm zöld növényi törmeléket találtak.

Az elvégzett gyorsteszt kimutatta, hogy az anyag THC-t, a kannabisz fő összetevőjét tartalmazta.

Kiemelt kép forrása: Police.hu

Ajánljuk még