Kattant a bilincs a férfi kezén, aki hamis álláshirdetésekkel vert át több száz embert

| Szerző: Dóka Boglárka
Otthonról végezhető munkáról szóló valótlan álláshirdetések miatt vádat emelt az ügyészség egy férfi ellen – tájékoztatta a Somogy Vármegyei Főügyészség hétfőn az MTI-t.

Azt írták: a negyvenes éveiben járó, budapesti illetőségű vádlott korábban hasonló módszerrel több mint félezer embert károsított meg, jelenleg 3 év 10 hónap szabadságvesztését tölti, újabb csalássorozatára a közelmúltban derült fény.

E szerint a férfi közösségi oldalakon adott fel könnyű, fizikai jellegű munkára, így reklámtoll-összeszerelésre vonatkozó álláshirdetéseket.

A jelentkezőknek sablon tájékoztató szöveget küldött azzal, hogy a munka első csomagjának letéti összegeként 5500 forintot utaljanak át az általa megadott bankszámlára.

A vádlottnak azonban sem szándéka, sem lehetősége nem volt az állások kiközvetítésére, és az összegek beérkezése után elérhetetlenné vált a sértettek számára, majd az egy hónap alatt 89 ember tévedésbe ejtésével szerzett pénzt felélte – tették hozzá.

Az ügyészség a Kaposvári Járásbírósághoz benyújtott vádiratában – csalás elkövetése miatt – végrehajtandó fogházbüntetést indítványozott a férfi ellen, valamint azt, hogy egyúttal vagyonelkobzást is rendeljenek el vele szemben, és kötelezzék a kár megtérítésére.

Kiemelt kép: Letartóztatás, megbilincselés (Fotó: MTI/Mihádák Zoltán)

Ajánljuk még