A belga, spanyol és osztrák hatóságok 2025-ben közös műveletet hajtottak végre egy olyan bűnszervezet ellen, amely illegális pénzügyi hálózatot működtetett. Az összehangolt akció során 17 embert vettek őrizetbe, és több mint 4,5 millió euró értékű vagyont foglaltak le.
A bűnbanda tagjai – főként kínai és szír állampolgárok – hawala típusú illegális pénzátutalásokkal, készpénzgyűjtéssel és kriptovaluták készpénzre váltásával foglalkoztak.
Két fő ágon működtek: egyikük arab nyelvű szervezett bűnözői köröket, másikuk kínai hátterű csoportokat szolgált ki. A nyomozás során több százezer euró készpénzt, bankszámlákon lévő összegeket, kriptovalutát, tíz ingatlant, gépjárműveket, fegyvereket, lőszert és luxuscikkeket foglaltak le – írta az MTI.
A hálózat legalább 21 millió euró értékben bonyolított illegális pénzmozgásokat, és szolgáltatásait a közösségi médián keresztül hirdette, kiterjedt nemzetközi ügyfélkört kiépítve.
A januári rajtaütés a 2023 nyarán felszámolt embercsempész-hálózatok nyomozásának folytatása volt. Az akkori akciók során lefoglalt telefonokon talált információk vezették el a hatóságokat az illegális pénzhálózat nyomára. Az Europol közlése szerint a hálózat aktívan részt vett az illegális migráció és kábítószer-kereskedelem finanszírozásában.
Egy másik sikeres nyomozásban a német hatóságok egy hamis online befektetési platformokat működtető bűnszervezetet lepleztek le.
Ez utóbbi esetben a hálózat több mint 100 áldozattól csalt ki több mint 3 millió eurót, miután hamis hozamígéretekkel vették rá őket pénzátutalásokra. A csalók hamis grafikonokat, manipulált kimutatásokat és pszichológiai taktikákat használtak az áldozatok meggyőzésére, miközben a befizetett pénzek soha nem kerültek valódi befektetésekbe – az összegek egyenesen a bűnszervezethez folytak be.
A nyomozás egy német házaspár bejelentésével indult, és gyorsan kiterjedt bűnszervezetet tárt fel, amelyet call centereken keresztül működtettek. Az első jelentős akcióra 2022 szeptemberében került sor Belgiumban és Lettországban, ahol házkutatások és két letartóztatás történt.
A második összehangolt műveletre 2025 májusában került sor, ezúttal Albániában, Cipruson és Izraelben, ahol nyolc helyszínen tartottak rajtaütést.
Az akciók során elektronikus eszközöket, dokumentumokat és készpénzt foglaltak le.
Az Europol tájékoztatása szerint a nyomozás továbbra is folyamatban van, további intézkedések várhatók.
Az Europol hangsúlyozta: a két művelet is bizonyítja, hogy a nemzetközi bűnszervezetek pénzügyi hátterének felszámolása kulcsfontosságú a szervezett bűnözés elleni küzdelemben. A rendőrségi együttműködés – országokon átívelő információcserével, technikai támogatással és célzott akciókkal – továbbra is hatékony eszköz a pénzügyi bűnözés, a pénzmosás, az embercsempészet és a kábítószer-kereskedelem visszaszorítására.
Kiemelt kép: Europol a bűnszervezet felszámolása közben (Fotó: X)











