Száz kilométeren keresztül menekült a borsodi ámokfutó, a motoros rendőröket is majdnem elgázolta – VIDEÓ

| Szerző: Szmodics Dávid
A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség több hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt nyomoz a borsodi férfi ellen. Az elkövető egy intézkedés elől menekülve ámokfutásba kezdett, és majdnem megölte a rendőröket.

Az ámokfutást fedélzeti kamera rögzítette:

A megalapozott gyanú szerint a harmincéves férfi múlt vasárnap Miskolcon ittasan, érvényes vezetői engedély nélkül közlekedett egy lopott autóval. Az ügyészség a honlapján azt írta, a járőrök észrevették, ezért megkülönböztető fény- és hangjelzés használatával intézkedtek. A szolgálati gépjárművel megálltak, két oldalról megközelítették a járművet, és felszólították a férfit, hogy állítsa le a motort.

Az elkövető ennek nem tett eleget, hanem nagy gázt adva nekitolatott a mögötte álló rendőrautó elejének – miközben a járőröket majdnem elsodorta –, majd

óránként 150–180 kilométeres sebességgel a várost elhagyva az M30-as és az M3-as autópályán Budapest felé menekült.

A férfi a közel 100 kilométer megtétele közben több veszélyes közlekedési szituációt alakított ki, és a hirtelen sávváltásokkal, esetenként a forgalommal szemben haladva, az autópályán közlekedő civilek, valamint a rendőrök életét, testi épségét veszélyeztette.

A követésbe bekapcsolódó megerősítő erők fény- és hangjelzéssel, hangosbeszélőn, valamint kézjelzéssel is megállásra szólították fel a férfit, aki ezeket figyelmen kívül hagyva úgy vezetett, hogy a rendőrök az ütközést irányváltoztatással, sebességük növelésével, vagy hirtelen fékezéssel tudták csak elkerülni.

A férfi a motoros rendőröket többször megpróbálta leszorítani az útról, majd amikor az autója első abroncsa kidurrant, a gumi darabjai a szolgálati motorkerékpároknak csapódtak. A férfi ennek ellenére nem csökkentette sebességét, de miután az autó hátsó kereke is légvesztetté vált, a szalagkorlátnak ütközött.

Ezután a férfi a gépjárművet úgy rántotta vissza az útra, hogy az autót az egyik rendőrmotornak kormányozta.

A járőr kézsérülést szenvedett, de az elkövető az ő és a járőrtársa halálát is előidézhette volna, amelyek elmaradása kizárólag a sértettek kiemelkedő motoros tapasztalatának köszönhető.

A nyomozó ügyészség intézkedett a többszörösen büntetett férfi őrizetbe vételére, majd gyanúsítottként hallgatta ki, és sikeresen indítványozta letartóztatása elrendelését. A kényszerintézkedés tárgyában hozott végzés végleges, a férfi nem tett vallomást.

Ajánljuk még